Előválasztások az USA négy déli államában: Kerry ismét nyert
John Kerry massachusettsi szenátor kedden újabb négy államban nyerte meg az előválasztásokat és ezzel megszilárdította már amúgy is már biztosnak vett esélyét az ellenzéki Demokrata Párt elnökjelöltségének az elnyerésére. A keddi napon négy déli államban - Florida, Mississippi, Louisiana, Texas - tartottak előválasztásokat, amelyeken a párt elnökjelöltjének a személyéről döntöttek.
Dátum: 2004-03-10 07:34:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=20955
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:40:05.600046, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A massachusettsi szenátor legfőbb vetélytársai - Howard Dean volt vermonti kormányzó, Wesley Clark nyugalmazott tábornok és John Edwards észak-carolinai szenátor - már kiváltak a versenyből, így Kerry győzelme nem volt kérdéses. A versenyben maradt még ugyan Al Sharpton fekete bőrű polgárjogi harcos és Dennis Kucinich ohiói képviselő, ők azonban teljesen esélytelennek számítanak a Demokrata Párt elnökjelöltségének elnyeréséért folytatott küzdelemben.
John Kerry a négy déli államban további 465 küldött támogatását nyerte el és ezzel már csaknem maradéktalanul összegyűjtötte a 2162 delegátusi szavazatot, amelyek az elnökjelöltség elnyeréséhez szükséges a párt július végi kongresszusán.
A The Washington Post és az ABC televízió legfrissebb felmérése szerint Kerry 48 százalékos, George Bush amerikai elnök pedig 44 százalékos támogatottságot tudhat magának a választópolgárok körében.
A massachusettsi szenátor kedden felszólította Bush elnököt, hogy a november 2-i elnökválasztásig havonta tartsanak szópárbajt és minden egyes vitájukon más-más témában fejtsék ki véleményüket.
MTI - fidesz.hu