Bayer Zsolt fóruma Szentesen
A Romániából kitiltott újságíró tegnap nyílt fórumot tartott Szentesen. Szerinte a szomszédos országban az erdélyi magyaroknak autonómiát kellene kapniuk.
Dátum: 2004-03-10 09:15:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=20959
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:40:06.885713, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A román belügyminiszter kitiltotta az országból Bayer Zsoltot, a Magyar Nemzet újságíróját egy cikke miatt, melyet a Kolozsvári Krónikában és a Ziua című román nyelvű napilapban is publikált. A román kormány szerint uszított, támogatta az autonómiatörekvéseket, vagyis kétségbe vonta az egységes nemzetállam létét. Bayer saját ügyében hivatalos levelezésbe kezdett, élvezve több romániai civil szervezet támogatását.
Tegnap Szentesen, a Móricz művelődési házban kétszázötven ember előtt arról is beszélt, hogy a magyar külügyminiszter helyesli a román lépést. Bayer úgy tudja, hogy március 17-én kellett volna Romániának az EU elé tárni országjelentését, ennek elfogadását azonban az unió diplomatái két okra hivatkozva halasztják el: a gyermekkereskedelem, valamint a sajtó és szólás szabadságának nem megfelelő biztosítása. Szerinte Románia ezzel a lépéssel bebizonyította, hogy az európai normákhoz nincs köze.
Forrás: Délmagyarország, 2004. március. 10.
fidesz.hu