Fődíj a Katona József színháznak Fiumében
Fődíjat kapott a budapesti Katona József színház előadása Horvátországban, a kisszínpadok fiumei (Rijeka) nemzetközi fesztiválján.
Dátum: 2002-05-13 15:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=1989
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:26:58.215300, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Zsótér Sándor rendezésében Euripidész Bacchánsnők című drámája volt a szemle legjobb előadása, amely egyúttal elnyerte a legjobb rendezés, a legjobb díszlet és a legjobb jelmez díját.
Nem tévedett Darko Lukic horvát válogató, amikor meghívta a horvát, svájci, amerikai, lengyel, olasz, szlovén, szerb és montenegrói színházi produkciók versenyébe a magyar előadást, amelyben Fekete Ernő színművész jellemalakítása a színikritikusok díját kapta - írta a Novi List című fiumei napilap a szemle rajtján.
Az újság szerint a görög tragédiának a mindennapi életbe állított igazán radikális olvasata adta a művészi élményt az előadáson. A horvát rádió méltatása szerint a jelenkor sajátos kifejezése volt az előadás, amelyet egyebek között mértéktartón hideg és minimalizált magyar tolmácsolás jellemzett.