Komlós Juci Pestszentlőrinc -Pestszentimre díszpolgára lesz
Pestszentlőrinc-Pestszentimre Önkormányzata, a XVIII. kerület díszpolgára címmel tünteti ki Komlós Jucit, a nemzet színészét - tájékoztatta a kerületi polgármesteri hivatal szerdán az MTI-t.
Dátum: 2004-03-10 12:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=20965
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:40:08.868341, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Komlós Jucinak, aki február 10-én ünnepelte 85. születésnapját, a közelgő nemzeti ünnep alkalmából rendezendő pénteki önkormányzati ünnepségen nyújtják át a díszpolgári címet - tudatták.
Komlós Juci gyermekként a XVIII. kerületben, az egykori Állami telepen lakott, a Gulner Gyula utcai Általános Iskolában kezdte tanulmányait. Bár rövid ideig volt a kerület lakója, rendszeresen felkeresi egykori lakóhelyét, részt vesz az iskola különböző rendezvényein, eseményein - közölték.
Komlós Juci többek között olyan klasszikus szerepeket formált meg, mint Ophelia Shakespeare Hamletjében, Dumas: A kaméliás hölgy című művének Margitja. Színpadra lépett Rostand Cyranójának Roxane szerepében, megformálta Heltai Jenő A néma levente című művében Ziliát.
Számos filmben szerepelt, így például a Semmelweis, a Rokonok, a Négyen az árban, Az aranyember, a Mire megvénülünk című produkcióban.
Közreműködött nagy sikerű rádió-, illetve tévéjátékokban.
Komlós Jucit a Szomszédok című teleregény Lenke nénijeként több mint egy évtizeden át szerette a tévénézők tábora.
Munkásságát 1957-ben Jászai Mari-díjjal ismerték el, 1960-ban kapta meg az érdemes művész címet, 1994-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend Kiskeresztjével tüntették ki.
Komlós Jucit 1998-ban beválasztották a Halhatanok Társulatába,
2002-ben a nemzet színésze tagjainak körébe.
MTI - fidesz.hu