Aggályos a felülvizsgált NAT szeptemberi bevezetése
A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) szerint aggályos a felülvizsgált Nemzeti alaptanterv (NAT) szeptember 1-jei bevezetése, mivel a kerettantervi rendelet mind a mai napig nem jelent meg - közölte Szlankó Erzsébet alelnök szerdai budapesti sajtótájékoztatón.
Dátum: 2004-03-10 12:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=20967
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:40:09.539958, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A kerettantervi rendeletnek, illetve a helyi tantervek elkészítésének alapjául szolgáló kerettantervi mintáknak januárban kellett volna megjelenniük, ez azonban eddig nem történt meg - mondta az érdekvédő. Hozzátette: a fenntartók a helyi tanterveket már április 15-étől kérhetik az iskoláktól. Szlankó Erzsébet megjegyezte: a szakszervezet a Közoktatáspolitikai Tanács ülésén felvetette a problémát, és azt a választ kapta, hogy a kerettantervi minták péntektől elérhetők lesznek az Oktatási Minisztérium honlapján. Ezek azonban csak tervezetek, s a kerettantervi mintákkal kapcsolatban a Közoktatáspolitikai Tanács véleményezési jogát nem tudta gyakorolni - mondta az alelnök.
Varga László elnök az oktatási tárcát érintő kormányzati megszorítások kapcsán több ponton elhibázottnak tartotta a minisztérium takarékossági döntéseit. Álláspontja szerint elhibázott a Közoktatási Modernizációs Közalapítvány (Koma) és a Nemzeti Kollégiumi Közalapítvány (NKKA) megszüntetése és problematikus a szakképzési alaprész 1,4 milliárdos csökkentése is. A Komáról elmondta: politikai konszenzus alapján jött létre és jó szolgálatára volt a területnek, míg az NKKA a kollégiumi fejlesztéseket támogatta.
Árok Antal alelnök elmondta azt is, hogy a PSZ a közigazgatás reformja kapcsán, az oktatást érintő kérdésekben, március 25-én konzultációra hívja az Országgyűlés oktatáspolitikával foglalkozó képviselőit.
MTI - fidesz.hu