A miniszter is cserben hagyta a tokodi üveggyárat
A jövő héten mindenki személyesen veheti át a felmondólevelét; a nap folyamán kifizetik dolgozók munkabérét - közölte szerdán munkásgyűlésen a tokodi üveggyár 320 dolgozójával a társaság vezérigazgatója.
Dátum: 2004-03-10 14:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=20975
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:40:12.061142, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Bodáné Cser Erzsébet elmondta: a 112 éves, Magyarország harmadik legnagyobb üveggyárára azért kerül lakat, mert egy környezetvédelmi engedély csaknem félezer napig elhúzódott kiadása miatt nem tudták megvalósítani a gazdaságtalan és környezetterhelő technológiát kiváltó új beruházást. "Amikor volt pénzünk, nem kaptunk engedélyt, most, hogy már nincs a beruházásra pénzünk, 490 nap után megkaptuk az engedélyt" -közölte a vezérigazgató, utalva arra, hogy az Észak-dunántúli Környezetvédelmi Felügyelőségtől március 9-én érkezett meg a céghez a dokumentum. Kitért arra: 2001 óta 36 forintról 52 forintra nőtt a gázár, 12 forintról 18 forintra az áram ára; 170 millió forinttal kerül többe ez évben az energia, mint 2001-ben. "Ma minden üveg előállításához 3 forintot kellene hozzáadni, a fejlesztés eredményeként viszont minden üvegen 3 forintot kerestünk volna, azaz a termelés veszteséges és kisebb veszteség leállni, mint tovább működni" - mondta. A tokodi gyár március 2-án jelentette be, hogy csődeljárást kezdeményezett maga ellen, mert a tervezett új beruházását a környezetvédelmi hatóságok elhúzódó eljárása miatt nem tudta megkezdeni. Az üveggyár internetes honlapján Persányi Miklós környezetvédelmi és vízügyi miniszter levelében ugyanakkor az olvasható, hogy a tervezett fejlesztés engedélyezési eljárásában részt vevő hatóságok egyike sem követett el jogsértést, mindegyik eljárás a jogszabályban meghatározott ügyintézési határidők betartásával folyt. A miniszter azt közölte a társaság vezérigazgatójával, hogy kft. által felajánlott peren kívüli egyezségét nem áll módjában elfogadni. A gyár ugyanis bírósághoz fordult annak érdekében, hogy az engedélyezési eljárás elhúzódása miatt a hatóságokat a cég felmerült, mintegy másfél milliárd forintos kárának a megítélésére kötelezze. Pánczél Miklós, Tokod polgármestere elmondta: kétszeresen sajnálja a gyár bezárását. Egyrészt, mert 25 évig ott dolgozott, másrész pedig ennyi, speciális szaktudású, másutt nehezen alkalmazható embernek nehéz lesz új munkahelyet találni a környéken. A gyárbezárás miatt több mint 10 millió forint adóbevételtől esik el évente az önkormányzat, így a nagyközségben szűkülnek a fejlesztési lehetőségek - tette hozzá.
MTI - fidesz.hu