Veszélyben a Sapientia egyetem?
A magyar pénzügyminiszter megszorító intézkedései következtében a Sapientia - erdélyi magyar tudományegyetemi hálózat 20 százalékkal kevesebb pénzt kap majd. Leginkább a marosvásárhelyi egyetem érintett, itt ugyanis ingatlanépítésre és vásárlásra fordították volna a pénzt.
Dátum: 2004-03-10 14:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=20977
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:40:12.693560, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Partiumi Keresztény Egyetemnek a végleges akreditáció megszerzéséhez szükséges költségvetés és fejlesztés további finanszírozását is igazolnia kell. A megvonások miatt nemhogy a fejlesztés, de az egyetem léte is megkérdőjeleződik, hiszen az eddig évente átutalt kétmilliárd forint az egyre növekvő, bővülő egyetemi hálózat számára éppen csak elegendő volt.
A nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem idén tervezte az agrárszak beindításához szükséges korszerű laboratóriumok és egy modern informatikai terem kiépítését, valamint az egyetem partiumi szellemi központtá történő kialakítását. A megvonás miatt ezeket el kell halasztani.
transindex - fidesz.hu