Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A Fidesz elsőként az ország gazdasági helyzetéről egyeztetne

A Fidesz hajlandó tárgyalni a kisebb parlamentről és a köztársasági elnök megválasztásának módjáról, de csak az európai parlamenti választások után - közölte Révész Máriusz szerdán.


Dátum: 2004-03-10 16:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=20985
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:40:15.521575, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"A közjogi rendszer hosszú távú átalakítását nem szabad kampánytémává tenni" - mondta a Fidesz szóvivője. Révész Máriusz az MSZP sajtótájékoztatójára reagált, amelyen Lendvai Ildikó frakcióvezető kijelentette: azzal, hogy a Fidesz június 13-áig nem hajlandó tárgyalni a kisebb parlamentről és a köztársasági elnök közvetlen megválasztásáról, a párbeszédet akadályozza. A Fidesz szóvivője hangsúlyozta, hogy bármikor hajlandók részt venni négypárti egyeztetéseken az embereket érintő legfontosabb kérdésekről, azért, hogy csökkenjen az infláció, a villamos energia ára, hogy "kiderüljön az igazság az M5-ös megvásárlásával kapcsolatban", legyen több munkahely, a gazdák és a vállalkozók ne legyenek az uniós csatlakozás vesztesei és legyen kiszámítható, biztonságos jövő Magyarországon. Medgyessy Péter és kormánya másfél év alatt "szétzilálta a magyar gazdaságot, és most a választási kampány hevében ötleteivel az eddig stabilan működő közjogi rendszerrel teszi ugyanezt, csak azért, hogy elterelje a figyelmet az áremelésekről, a megszorításokról, az inflációról" - mondta az ellenzéki politikus.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek