Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Gyermekek Fóruma az ENSZ-közgyűlésen

Az ENSZ gyermekek helyzetével foglalkozó rendkívüli közgyűlésén a szervezet történetében először gyermekek is felszólalhattak az őket érintő kérdésekben; a kormánydelegáció középiskolás küldöttei mellett egy 13 éves kislány képviselte Magyarországot a Gyermekek Fórumán - hangzott el az esemény kapcsán tartott sajtótájékoztatón hétfőn Budapesten.


Dátum: 2002-05-13 15:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=1991
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:26:58.869408, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Kecskeméti Edit, az UNICEF magyarországi igazgatója elmondta: az elmúlt héten New Yorkban megtartott ENSZ-ülésszak az 1990-ben megrendezett gyermekek helyzetével foglalkozó csúcstalálkozó óta eltelt időszak eredményeit tekintette át.

A hivatalos közgyűlési ülésszak mellett azonban az idén külön fórumot rendeztek több mint 130 ország 370, 18 éven aluli fiataljának részvételével.

A Gyermekek Fórumán született állásfoglalásból Kecskeméti Edit kiemelte: a fiatalok sajnálattal látják, hogy a gyermekeket mindig problémaforrásként próbálja feltüntetni a felnőtt társadalom. Kifogásolják azt is, hogy a fiatalokról mindig úgy beszélnek, mint a jövő felnőttjeiről, s hajlamosak elfeledkezni arról, a fiatalok egyetlen gyermekkorukat a jelenben élik.

Az állásfoglalásból kiderül: a fiatalok úgy érzik, hogy a felnőtt társadalom nem figyel oda eléggé véleményükre az őket érintő kérdésekben. Azt szeretnék, ha partneri viszony alakulna ki a gyermekek képviselői és az államok döntéshozói között.

A Gyermekek Fórumán a résztvevők átadták Nelson Mandelának az UNICEF 2001-ben elindított Mondj igent a gyermekek jogaira címet viselő kampánya során összegyűlt 95 millió szavazatot is.

Kecskeméti Edit elmondta: a figyelemfelkeltő kampány részeként Magyarországon mintegy 14 ezren szavaztak a felhívásban közzétett tíz gyermekjogból arra a háromra, amelyet legfontosabbnak tartottak.

Hozzátette: a legtöbben úgy vélték, hogy a Föld, a környezet megóvása a legfontosabb feladat. A többségében felnőtt szavazók az egyes gyermekek kirekesztésének megakadályozását, illetve a gyermekszegénység megszüntetését, a róluk való gondoskodás fontosságát helyezték a második, illetve a harmadik helyre.

A 13 éves bátonyterenyei Lőrincz Beáta egy, a kampányhoz csatlakozó gyermekeknek szóló televíziós csatorna pályázatán nyerte el a Gyermekek Fórumán való részvételi lehetőséget.

Az ENSZ történetének legfiatalabb magyar felszólalója a magyar oktatás helyzetéről beszélt az ülésszakhoz kapcsolódó vallási vezetők szimpóziumán is, valamint részt vett egy, a gyermekek helyzetéről Kofi Annan ENSZ-főtitkárral rendezett kiscsoportos megbeszélésen.

Kapcsolódó elemek