Személycsere a palesztin parlament élén
Jasszer Arafat palesztin vezető jelöltjét, Rauhi Fattúhot választották meg szerdán Rámalláhban a palesztin törvényhozási tanács elnökének a képviselők. A Gázából származó és Arafat bizalmasának számító Fattúh, aki mostanáig a mezőgazdasági minisztériumot irányította, a leadott 71 szavazatból 51-et kapott.
Dátum: 2004-03-10 16:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=20988
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:40:16.509568, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Vetélytársának, Nabíl Amr volt tájékoztatási miniszternek, aki Arafat bírálói és a Fatahon belüli reformok hívei közé tartozik, 15 képviselő szavazott bizalmat. A parlamenti elnök helyettesének ugyanakkor az Arafatot bíráló Haszan Hreisét választották meg.
Fatah-tisztségviselők elmondása szerint azért jelöltek és választottak gázai övezeti képviselőt a rámalláhi parlament élére, hogy hangsúlyozzák a palesztin területek egységét egy olyan időszakban, amikor Ariel Saron izraeli miniszterelnök felvetette egy esetleges kivonulás lehetőségét a gázai övezetből és ezzel párhuzamosan Izrael befolyásának megerősítését a Jordán nyugati partján.
MTI - fidesz.hu