Sztrájkolnak a kutatók Franciaországban
Franciaországban beváltották fenyegetésüket a kutatóintézetek vezetői. Több mint 2000 tudós és újító beadta kollektív lemondását tiltakozásul a kutatásfejlesztés krónikus pénzhiánya miatt.
Dátum: 2004-03-10 16:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=20991
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:40:17.538305, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A francia kutatók két hónapja adtak mostanra határidőt a középjobb Rafarin-kormánynak, hogy emelje meg a stratégiai jelentőségű szektornak jutó költségvetési hányadot. A kormányfő azonban a tiltakozó akció ellenére kitart amellett, hogy van elegendő pénz a francia kutatásban, ha azt jól használják fel.
A kutatók mozgalmát az alulfizetettség, az agyelszívás, az innováció megtorpanása ellen a franciák kevesebb mint 80 százaléka támogatja. A tudósok és kutatók országos tiltakozó mozgalma két héttel a fontos belpolitikai tesztnek számító regionális választások előtt nagyon rosszul jön a Rafarin kormánynak, amelynek ráadásul e héten szembesülnie kell sorban a kórházi személyzet, valamint a közoktatás dolgozóinak, továbbá a színházak alkalmazottainak elégedetlenségével is.
MR - fidesz.hu