Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Már 500 ezer afgán menekült tért haza Pakisztánból

Több mint 500 ezer afgán menekült tért vissza hazájába március eleje óta Pakisztánból - jelentette be hétfőn az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR).


Dátum: 2002-05-13 15:28:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=1992
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:26:59.236596, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Hasim Utkan, az UNHCR pakisztáni képviselője "történelmiként" értékelte a tömeges hazatelepülés folyamatát, és felszólította a nemzetközi közösséget, hogy tartsa be az Afganisztánnak nyújtandó segélyekről szóló ígéreteit.

A menekültügyi szervezet képviselője szerint jelenleg mindenekelőtt pénzre lenne szükség ahhoz, hogy a százezres nagyságrendű tömegek fennakadás nélkül visszatérhessenek otthonaikba, és újrakezdhessék életüket a háborútól és mély társadalmi problémáktól sújtott Afganisztánban.

Adományozó országok és nemzetközi szervezetek januárban konferenciát tartottak Tokióban Afganisztán segélyezéséről, és 4,5 milliárd dollárt ajánlottak fel az ország újjáépítéséhez, de a felajánlott összegnek csak parányi töredéke érkezett meg eddig a 23 évi folytonos háborúskodástól dúlt országba.

Az ENSZ és Pakisztán március elején hívta életre a visszatelepülési programot. Pakisztán és Irán együtt mintegy 3,5 millió afgán menekültnek adott otthont, amióta a szárazság és a háborús állapotok miatt a lakosság egy része hazája elhagyását választotta.

Kapcsolódó elemek