Bush-ellenes televíziós hirdetési kampány indult
A republikánus párti kampánystáb kezdeményezte az amerikai Szövetségi Választási Bizottságnál (FEC), hogy vizsgálja ki, törvényes-e egy liberális csoport George Bush amerikai elnököt támadó televíziós hirdetési kampánya.
Dátum: 2004-03-10 19:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=21000
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:40:20.537412, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A hirdetéseket szerdán kezdték sugározni az elnökválasztások szempontjából kiemelten fontos 17 államban. A The Washington Times szerdai számának beszámolója szerint a panaszt kedd este nyújtották be, azzal vádolva a hirdetéseket terjesztő, Soros György pénzember által is támogatott Media Fund nevű szervezetet, hogy megsértette azt a törvényt, amely tiltja az úgynevezett "puha pénzeknek" - vállalatok, szakszervezetek és magánemberek korlátozás nélküli adományainak - választási célokra történő felhasználását.
Harold Ickes, a Media Fund igazgatója leszögezte, hogy egy egész jogi szakértői csapat véleményét kikérték, de nem volt, aki megkérdőjelezte volna hirdetéseik törvényességét. A Media Fund nem vesz részt a választási kampányban, hirdetéseivel csak bizonyos politikai ügyekre hívja fel a közvélemény figyelmét, noha ennek lehet kihatása John Kerry vagy George Bush választási hadjáratára - mondta.
A Media Fund jelentős adományokat kapott Soros Györgytől, aki más csoportok, így a MoveOn.org Bush-ellenes kampányát is több millió dollárral támogatta. A Media Fund egyelőre 5 millió dollárért kötött le hirdetési időt.
A The Washington Times szerint a nyilvánvalóan választási hirdetéseket terjesztő szervezetnek igazodnia kellett volna az előírásokhoz és csak szigorúan szabályozott, összegében korlátozott "kemény pénzt" használhatott volna fel kampánycélokra. A demokrata párti elnökjelöltet támogató politikai csoportok hirdetési kampányaikkal ellensúlyozni szeretnék George Bush elnöknek azt az előnyét, hogy tízszer annyi kampánypénzzel rendelkezik, mint várható ellenfele, John Kerry.
MTI - fidesz.hu