Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A világegyetem első és legtávolabbi galaxisai

Csaknem négy hónapon keresztül pásztázta az égbolt egy kicsiny szegletét a Hubble. Az eredmény: átfogó felvételek az univerzum legtávolabbi és legkorábban keletkezett galaxisairól.


Dátum: 2004-03-11 10:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=21007
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:40:22.965013, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A történelmi felvételek közelebb hozták a csillagászokhoz a 13,7 milliárd évvel ezelőtti Nagy Bummot és az azt követő, körülbelül egy milliárd évig tartó kozmikus sötétkort.

Az ekkor keletkezett galaxisok földi teleszkópokkal ideális esetben is csak nagyon halványan látszanak.

A felvétel a Hubble Ultra Deep Field nevet kapta, jelezve, hogy 1995-ben és 1998-ban már készült felvétel a világegyetem legmélyebb objektumairól (Hubble Deep Filed), ám ez a mostani felvétel részletgazdagsága, a Hubble fejlettebb berendezéseinek köszönhetően, felülmúlja az előzőt.

Az űrtávcső 2003 szeptember 24 és 2004 január 16-a között pásztázta az égbolt egy szűk szeletét, a látvány összesen több mint egymillió másodperc expozíció eredménye.

A Hubble Ultra Deep Field felvételen körülbelül tízezer, változatos méretű és alakú galaxis látható. Míg a ma ismert galaxisok többsége spirál vagy ellipszis alakú, a most felfedett galaxisok egészen különleges, egyedi formájúak.

Forrás: geographic.hu

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek