Együttműködési megállapodás a Fidesz-MDF és az Európai Néppárt francia képviselői között
Együttműködési megállapodást kötött egymással kedden Strasbourgban az Európai Parlament munkájában részt vevő Fidesz-MDF képviselőcsoport és az Európai Néppárt francia nemzeti delegációja.
Dátum: 2004-03-11 11:17:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=21009
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:40:23.647575, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Ez utóbbi a francia jobbközép pártokat, az UMP-t és az UDF-et tömöríti, amelyek - akárcsak a Fidesz és az MDF képviselői - az Európai Néppártban tömörülnek.
Mint Szájer József, a Fidesz-MDF EP-képviselőcsoport vezetője az MTI-nek elmondta, a franciák vállalták, hogy a magyar képviselők indítványait ők a saját nevükben előterjesztik az Európai Parlament különböző testületeiben, illetve ülésszakain. (A magyar képviselők ugyanis május 1-ig, Magyarország európai uniós belépéséig csak megfigyelői státussal rendelkeznek, ugyanúgy, mint a többi csatlakozó ország EP-küldöttei.) A franciák vállalták azt is, hogy támogatják a kisebbségekkel kapcsolatos magyar felvetéseket, illetve közbenjárnak spanyol társszervezeteiknél, amelyek - Spanyolország sajátos helyzete, a baszk probléma miatt - az Európai Néppárton belül talán leginkább ellenzik a kisebbségi kérdések napirendre tűzését. Végül a két fél megállapodott a szoros, folyamatos kapcsolattartásban.
Egyébként mindkét fél egyetértett abban: Magyarország és Franciaország kapcsolatai történelmi csúcson vannak.
Szájer József emlékeztetett, hogy az Európai Parlament munkájában részt vevő Fidesz-MDF képviselőcsoport a franciák előtt már hasonló megállapodást kötött a német CDU-CSU-val, az Osztrák Néppárttal és a brit konzervatívokkal, s ugyanilyen együttműködésre törekszik az olasz és spanyol testvérpártokkal is - azaz elég széles kapcsolatrendszert alakított ki a konzervatív, keresztény erőket tömörítő, s a strasbourgi parlament legnagyobb frakcióját adó Európai Néppárton belül.
fidesz.hu