Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Hét százalék felett a pénzromlás

A fogyasztói árak februárban 1,2 %-kal nőttek az előző hónaphoz, és 7,1 %-kal a 2003 februárihoz képest - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal csütörtökön közzétett adataiból. Egy év alatt az infláció duplájával kerül többe a gyógyszer, a helyi tömegközlekedés, a csatornadíj és a szemétszállítás. Az elektromos energia 32, a vezetékes gáz 19 %-kal kerül többe tavaly februárhoz viszonyítva.


Dátum: 2004-03-11 11:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=21010
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:40:23.956464, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A jelentés szerint az egyhavi áremelkedés valamivel több mint egyharmadát az áfa és jövedéki adóváltozások okozták. A maginfláció az előző hónaphoz képest 0,4 %, éves összehasonlításban 6,1 % volt februárban. (A maginfláció számítása során a fogyasztói árindexből kihagyják a nem feldolgozott élelmiszerek, a háztartási energia, az üzemanyag, az egyéb idényáras termékek, a TB által támogatott gyógyszerek, a hatósági áras szolgáltatások, a saját tulajdonú lakásszolgáltatás, valamint 2003-tól a sertészsiradék, a liszt, a dara és az étkezési szalonna tételeket.)

A nyugdíjas kosárra vetített fogyasztói árindex az előző hónaphoz képest 1,7 %-os, az előző év februárhoz viszonyítva pedig 8,4 %-os árnövekedést jelzett.

Januárban a havi infláció 2,1 %, a tizenkét havi 6,6 % volt. Tavaly februárban a fogyasztói árak egy hónap alatt 0,8 %-kal emelkedtek, az előző év februárit pedig 4,5 %-kal haladták meg.

Az idén februárban az előző hónaphoz viszonyított árszínvonalat a háztartási energia drágulása 0,62 %-kal, a szolgáltatásoké 0,37 %-kal, az élelmiszereké 0,25, a szeszes italoké, dohányáruké 0,13 %-kal emelte, míg a ruházkodási cikkek árcsökkenése 0,12 %-kal, a tartós fogyasztási cikkeké 0,01 %-kal mérsékelte.

Egy hónap alatt az élelmiszerárak átlagosan 1,1 %-kal nőttek. Ezt meghaladó mértékben, 5 %-kal drágult a liszt, a kenyér ára 4,1, a péksüteményeké 4, a sertéshúsé 2,6 %-kal emelkedett. Csökkent a tojás ára 4,8, a sertészsiradéké 2,8, a sajté 1,4 %-kal. Az idényáras élelmiszerek nélkül számítva az élelmiszerárak átlagosan 1,1 %-kal nőttek a januárihoz képest.

A szolgáltatások közül a csatornadíj 9,2, a társasházi közös költség 3,9, a szemétszállítás díja 3,8, a vízdíj 3,3 %-kal nőtt. Átlag feletti, 7,3 %-os volt a háztartási energia egy havi

drágulása, ezen belül az elektromos energia ára 11,6, a vezetékes gázé 11,5 %-kal nőtt.

Egy év alatt, 2003 februárjához viszonyítva, az élelmiszerek ára az átlagosnál kisebb mértékben, 5,9 %-kal emelkedett. A tartós fogyasztási cikkek ára egy év alatt 0,6 %-kal csökkent. A ruházkodási és az egyéb cikkek, üzemanyagok az átlagosnál kisebb mértékben drágultak. Ugyanakkor a gyógyszerek, gyógyáruk térítési díjai viszont átlagosan 19 %-kal nőttek. A szolgáltatások átlag feletti, 7,8 %-os áremelkedésén belül a csatornadíj 20, a társasházi közös költség és a helyi tömegközlekedés 16-16, a szemétszállítás 15, az oktatási szolgáltatás 14 százalékkal drágult. A szeszes italok, dohányáruk és a háztartási energia árnövekedése is magasabb volt az átlagosnál: az elektromos energia 32, a vezetékes gáz 19, a dohányáruk 14, a távfűtés 12 százalékkal drágult.

Elemzőivélemények szerint a februári infláció megfelel a várakozásoknak, az idén április-júniusban 8 % feletti értékkel tetőzhet a fogyasztói árak növekedési üteme, ezt követően lassú csökkenés várható. Az éves infláció várhatóan meghaladja majd a 7 %-ot. A piac nem számít a magas, 12,5 %-os jegybanki kamatok csökkentésére a következő hónapokban.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek