Repülőgép ötszörös áron, Keller berezelt
A piaci ár többszöröséért vásárolt meg egy szállítógépet a Honvédelmi Minisztérium. Csampa Zsolt szerint a legdrágább ajánlatot fogadta el, holott egy amerikai cég ingyen, egy magyar vállalkozás pedig nagyságrendekkel olcsóbban adott volna repülőgépet a honvédségnek. Az ellenzéki képviselő a közpénzügyi államtitkárhoz fordult.
Dátum: 2004-03-11 11:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=21013
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:40:25.016716, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Tavaly december 10-én a nemzetbiztonsági kabinet, amelynek vezetője Juhász Ferenc honvédelmi miniszter, jóváhagyta 600 millió forintért, egy használt, AN-26 típusú repülőgép vásárlását. A Hír TV információi szerint ezen kívül a minisztérium több ajánlatot is kapott, a tárca ennek ellenére a nagyságrendekkel drágább gép mellett döntött. A HírTV birtokába került másik ajánlat, ötödéért, azaz 117 millió forintért szintén AN-26 típusú repülőgépet ajánlott a tárcának, mégpedig nulla repült órával. A nyertes ennek ellenére a 600 millió forintos árat megjelölő, Specimpex lett, mégpedig egy 1974-ben gyártott repülővel. A cég állítólag az ukrán repülőgépgyár kizárólagos magyarországi képviselője. A honvédelmi tárca szerint a vásárlási ár megfelelt a valós piaci áraknak. A minisztérium államtitkára kizártnak tartja, hogy hasonló képességekkel rendelkező gép kapható lenne ekkora pénzért.
Iváncsik Imre a HM politikai államtitkára elmondta: "Egy ilyen kijelentés alapján tisztelt képviselő úr, hogy önnél van egy árajánlat, tisztelt képviselő úr, amely 560 ezer dollár 117 millió forint ...mondtam az elején, hogy nem tudjuk, hogy mi kerül annyiba, ugyanis a mi meggyőződésünk, hogy ez a valós piaci árnak tökéletesen megfelel, amiért mi vásároltuk."
A Nemzetbiztonsági kabinet engedélyével a közbeszerzési törvény szerint elkerülhető a versenyeztetés. Az államtitkár állítja: a Juhász Ferenc vezette nemzetbiztonsági kabinet felhatalmazásával törvényszerű volt a vásárlás. A képviselő kifogásolja, hogy a Honvédelmi Bizottság sem kapott tájékoztatást a 600 millió forintos gép beszerzéséről.
Csampa Zsolt csütörtökön Keller László közpénzügyi államtitkárhoz fordult, a beszerzés kivizsgáltatását kérve. Keller László helyett kabinetfőnöke vette át a képviselő levelét.
Kattintson a képekre a dokumentumok megtekintéséhez!