A kormány fütyül a megállapodásra: ismét tüntetést hirdetnek a gazdák
Ismét agrártüntetést hirdetnek a gazdák - jelentette be Hanó Miklós, a Magyar Gazdák és Fogyasztók Önvédelmi Mozgalma egyik főszervezője csütörtökön Budapesten, az agrártárca előtt tartott sajtótájékoztatón.
Dátum: 2004-03-11 14:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=21018
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:41:26.589514, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Hanó Miklós, aki tagja volt a februári agrárdemonstrációk élén álló demonstrációs bizottságnak is, elmondta: a sertés- és baromfitenyésztők úgy látják, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium nem tartja be a megkötött megállapodásokat. Elégedetlenségük jeléül tüntetést hirdetnek meg március 19-re Budapestre, a Kossuth térre.
MTI - fidesz.hu