Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A legpazarlóbb takarékossági csomag

Az Oktatási Minisztériumban 5,5 milliárd értékben, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumában 7 milliárd forint értékben közbeszerzés nélküli, az államháztartási törvénybe ütköző, színlelt szerződéseket készítenek elő, melyek célja az államadósság kozmetikázása úgy, hogy több milliárd forintot vesznek ki az adófizetők zsebéből, és tesznek be a szerződéseket finanszírozó kereskedelemi bankok zsebébe - mondta csütörtöki sajtótájékoztatóján Répássy Róbert.


Dátum: 2004-03-11 14:59:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=21024
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:41:28.424538, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Répássy Róbert felhívta a figyelmet arra, hogy a tavaly decemberben elfogadott költségvetési törvény tartalmazza több felsőoktatási intézmény, így a szegedi tudományegyetem, a kaposvári egyetem és s nyíregyházi főiskola és egyes kulturális intézmények folyamatban lévő vagy befejezés előtt álló nagyberuházásainak fedezetét. Ezeket a pénzösszegeket a Draskovics-csomag zárolta, és a kormány most úgy próbálja kifizetni a beruházásokat, hogy kereskedelmi bankok, például a K&H Bank vagy ezek pénzügyi szolgáltató cégei üzleti alapon átvállalják a tartozások kifizetését, amit jövőre, illetőleg a következő kormány hivatali ideje alatt kell megfizetni az adófizetőknek - mondta a képviselő. Kiemelte, hogy mindez milliárdokkal drágítja meg a beruházásokat, nem is beszélve arról, hogy hosszú távú kiadásokra kötelezi a költségvetést. Mint mondta, a legpazarlóbb takarékossági csomag egyedüli nyertesei a kereskedelmi bankok lesznek.

Répássy Róbert hangsúlyozta, hogy a Fidesz a leghatározottabban tiltakozik a tervezett szerződések miatt, és felhívja az érintett a minisztériumok és pénzügyi szervezetek figyelmét, hogy egy esetleges kormányváltás után a szerződéseket minden törvényes eszközzel felül fogja vizsgáltatni. A Szövetség képviselői felszólítják az illetékes minisztereket, hogy a szerződések megkötéséért vállaljanak személyes felelősséget, és ne hárítsák át azt helyetteseikre vagy a köztisztviselőkre, mert döntéseik jogi és politikai következményeit vállalniuk kell - mondta a képviselő.

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek