Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Semmi új nincs Németh Imre szavaiban

A Fidesz továbbra is kíváncsian várja, hogy a kormány eleget tesz-e a gazdákkal kötött megállapodásnak, illetve megteszi-e a szükséges intézkedéseket a mezőgazdaság válságának feloldása érdekében - mondta Glattfelder Béla csütörtökön az MTI-nek a rendkívüli kormányszóvivői tájékoztatón elhangzottakra reagálva.


Dátum: 2004-03-11 16:06:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=21029
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:41:29.927415, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Glattfelder Béla hangsúlyozta: ahhoz, hogy a magyar mezőgazdaság uniós felzárkózása eredményes legyen, saját nemzeti programok indítására is szükség lenne. Ezekről azonban nem lehet hallani - mondta. A fideszes képviselő szerint a földművelésügyi tárca vezetője által a rendkívüli kormányszóvivői tájékoztatón elhangzottakban semmi új nem volt. Glattfelder Béla kiemelte: az elmúlt időszak sajtóhíradásai szerint azt a négymilliárd forintot, amelyet a gazdákkal kötött megállapodás másnapján a Draskovics-csomag keretében elvontak a minisztériumtól, a tárca vidékfejlesztési forrásokból biztosítja. Ehhez képest a tárcavezető szavaiból most az derült ki, hogy nyitva hagyták az elvonás pótlásának kérdését - mondta az ellenzéki

politikus. "Ennek a négymilliárd forintnak az elvonása nemcsak a gazdákkal kötött megállapodás megsértését eredményezi, hanem azt is felveti, hogy marad-e más feladatok finanszírozására pénz" - szögezte le. A képviselő véleménye szerint a költségvetési törvény elfogadása óta az újabb négymilliárd forintos elvonással már 9,6 milliárdra nőtt az az összeg, amit a tervezett agrárbüdzséhez képest a megszorítások elvittek. Továbbra sem lehet tudni, hogy az elvonásokat honnan pótolják - tette hozzá.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek