Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Dohányozni tilos! Már a filmvásznon is

Egy amerikai tanulmány szerzői azt javasolják, hogy azokat a filmeket, amelyekben dohányoznak a színészek, csak felnőttek nézhessék meg. A tiltásnak olyan gyerekeknek, illetve tizenéveseknek szóló filmek is áldozatul esnének, mint a 102 kiskutya vagy a Miről álmodik a lány.


Dátum: 2004-03-11 16:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=21031
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:41:30.513812, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A tanulmányt a Kaliforniai Egyetem készítette a Nemzeti Rákkutatási Intézet, valamint a Richard és Rhoda Goldman Alapítvány támogatásával, és a szerzők megállapították: a PG-13 besorolású, azaz szülői felügyelettel 13 éves kortól megtekinthető filmek 80 százalékában dohányoznak, de a még fiatalabbaknak szóló alkotások 50 százalékában is látni füstölgő cigarettát-szivart.

A jelentés egyik szerzője, Stanton Glantz professzor kifejtette: nem arról van szó, hogy egyetlen filmben se mutassanak cigarettázó embereket, csupán azt kérik, hogy Hollywood a korhatár megállapításakor kezelje ugyanolyan szigorúan a dohányzást, mint a trágár nyelvezetet. Mint mondta, örülne, ha például a Chicago a PG helyett R-t kapott volna, azaz ha a 17 évesnél fiatalabbak csak a szüleikkel nézhették volna meg a filmet.

A javasolt korlátozás ugyanakkor nem érintené az olyan filmeket, amelyekben olyan történelmi személyiségek szerepelnek, akik köztudottan dohányoztak, azaz ha valaki Winston Churchillről forgatna, az egykori brit miniszterelnök az R minősítés veszélye nélkül is nyugodtan szivarozhatna.

Az érintettek oldaláról a Sony egyik szóvivője elmondta, hogy tisztában vannak a dohányzás egészségkárosító hatásaival, ezért soha nem biztatják a filmkészítőket dohányzós jelenetek készítésére, ugyanakkor meg sem tilthatják, mert az cenzúrázásnak minősülne.

A nagy hollywoodi stúdiókat képviselő, ugyanakkor a korhatárok megállapításáért is felelős Amerikai Mozgóképszövetség (MPAA) szintén tagadja, hogy a stúdiók népszerűsíteni próbálnák a dohányzást. "Nem a reklámszakmában vagyunk. (...) Azt, hogy mi kerül egy filmbe, kizárólag az alkotó döntik el" - idézi a BBC az MPAA elnökhelyettesét, Vans Stevensont.

cinematrix.hu - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek