Kitoloncolták Szíriából Szaddám fiait
Az iraki háború után Szíriába menekült Szaddám Huszein exelnök két fia, de a damaszkuszi kormány kitoloncolta őket egy amerikai napilap értesülése szerint. Kuszaj és Udáj Huszeint tavaly július 22-én szitává lőtték az amerikai katonák az észak-iraki Moszulban, amikor rejtekhelyüket körülzárva rajtuk ütöttek.
Dátum: 2004-03-11 16:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=21032
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:41:30.821190, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A közszemlére tett holttestekről készült képek bejárták a világot. Az USA Today napilap csütörtöki száma nevük elhallgatását kérő amerikai kormányzati tisztségviselőkre hivatkozva azt írta, hogy a diktátor két fia egy ideig Szíriában bujkált azt követően, hogy tavaly március 19-én megkezdődött a háború. Feltehetően többször is visszatértek Irakba, testőrök kis csoportjával utazva, a szíriai határőröket megvesztegetve, míg végül a damaszkuszi kormány kitoloncolta őket. Az USA Today forrásai lehetségesnek tartják, hogy a damaszkuszi kormány nem értesült rögtön Szaddám Huszein két fiának a szíriai jelenlétéről. A lap nem tudta meg, mikor jött rá az amerikai és a szíriai kormány, hogy Kuszaj és Udáj az Irakkal szomszédos országba menekült, és azt sem sikerült kiderítenie, mikor és miért zsuppolták ki őket. Emlékezetes azonban, hogy röviddel Bagdad elfoglalása után George Bush amerikai elnök kormányának tisztségviselői nyilvánosan megvádolták Szíriát, hogy iraki vezetőknek nyújt menedéket és célzásokat tettek arra is, hogy a bagdadi rezsim eltávolítása után a damaszkuszi kerülhet sorra. A kegyetlenkedéseikről hírhedt Szaddám-fiúk mindjárt apjukat követték az 55 vezető iraki tisztségviselő nevét tartalmazó amerikai körözési listán. Kuszaj és Udáj anyja, Szaddám Huszein első felesége, Szadzsida ugyancsak Szíriába ment és valószínűleg még mindig ott tartózkodik, az asszony két lánya, és azok gyerekei pedig Jordániában kaptak menedéket. A hír akkor került napvilágra, amikor az amerikai kormány arra készül, hogy szankciókat rendeljen el Szíria ellen, mivel úgy ítéli meg, hogy Bassár el-Aszad szíriai elnök rezsimje támogatást nyújt az Izrael ellen harcoló libanoni Hezbollah-milíciának, valamint radikális palesztin csoportoknak, és a határ "hanyag" ellenőrzésével lehetővé teszi arab harcosoknak, hogy Irakba jussanak.
MTI - fidesz.hu