Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kedden ül össze ismét az Alkotmánybíróság

Az Alkotmánybíróság következő teljes ülésén folytatja a köztársasági elnök előzetes normakontrollra irányuló indítványának tárgyalását a befektetők és a betétesek fokozott védelmével kapcsolatos törvények módosításáról - tudatta a testület közleményben az MTI-vel.


Dátum: 2004-03-12 07:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=21043
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:41:34.041668, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Mádl Ferenc különösen a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) vezetőire vonatkozó rendelkezéseket ítélte aggályosnak a parlament által múlt év december 15-én elfogadott, úgynevezett PSZÁF-törvény ügyében.

A testület szintén kedden foglalkozik a rendőrségről szóló törvénynek az élethez való joggal kapcsolatos szabályait kifogásoló indítvánnyal.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek