Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Aláírták a megállapodást a parlamenti bizottságokról

A négy parlamenti párt frakcióvezetője ünnepélyes keretek között hétfőn aláírta a Parlamentben azt a megállapodást, amely rögzíti az Országgyűlés alakuló ülésének napirendjét, a bizottságok, illetve az abban helyet foglaló képviselők számát, valamint a tisztségek elosztását.


Dátum: 2002-05-13 18:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=1998
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:27:00.998335, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A négy párt képviselői az elmúlt héten zajló egyeztetések után szombaton állapodtak meg egymással. Ennek köszönhetően május 15-én, az alakuló ülésen felállhat a 25 országgyűlési bizottság, és - a házszabálytól való eltéréssel - várhatóan elfogadják az új kormányzati struktúráról szóló javaslatot is.

Az aláírást követően Lendvai Ildikó szocialista frakcióvezető és Pokorni Zoltán, a Fidesz képviselőcsoportjának vezetője egyaránt a kompromisszumkészség fontosságát emelte ki.

Az MSZP frakcióvezetője hangsúlyozta: a szocialisták örömmel fogadták a gyors kompromisszumot, mert ez lehetőséget ad a minél előbbi kormányalakításra és a száznapos program megvalósítására.

- Éppen ezért már a nyáron be fogjuk nyújtani azokat az indítványokat, amelyek ehhez szükségesek, így az augusztusi kéthavi családi pótlékról, a közalkalmazotti bérek rendezéséről, a diplomás minimálbérről és egyéb vállalásainkról - közölte Lendvai Ildikó.

A szocialista politikus a gyors megállapodás megszületését jó jelnek tartja a parlamenti munkára, illetve arra nézve, hogy - mint mondta - nem értelmetlen politikai hidegháború, hanem kemény, de értelmes és jó megoldásokhoz vezető viták színhelye lesz az Országgyűlés.

Pokorni Zoltán, a Fidesz frakcióvezetője úgy fogalmazott, hogy egy megállapodáshoz két fél kell, a megegyezés sikere a két fél kompromisszumkészségén, elvszerűségén áll.

- Ez a megállapodás azt az elvet tükrözi, hogy a parlamenti pártok szigorúan vett matematikai mandátumarányát el lehet és el is kell téríteni az Országgyűlés és a bizottságok működőképessége érdekében. Ez a kormánypártok javát szolgálja - mondta a fideszes politikus.

Hozzátette, hogy ezt az elvet először négy évvel ezelőtt fogalmazták meg, de - mint megjegyezte - az az akkori ellenzék számára elfogadhatatlan volt.

Pokorni Zoltán szavai szerint a Fidesz nem azt a politikát kívánja folytatni, mint az előző ciklus ellenzéke, hanem ugyanazt az álláspontot képviseli, mint 1998-ban. Jelezte: azokat az elveket, célokat kívánják megvalósítani, amiket kormánypártként is.

Balsai István MDF-es frakcióvezető kiemelte, hogy ellenzéki munkájuk az értékelvű politizálás mentén folyik majd.

Kuncze Gábor, az SZDSZ frakcióvezetője felhívta a figyelmet arra, hogy 1994-ben az akkori ellenzék megkapta azokat a jogosítványokat, amelyek szükségesek voltak az ellenzéki feladatok ellátásához.

A megállapodás szerint ellenzéki elnöke lesz a költségvetési, az önkormányzati, a külügyi, a szociális és családügyi, a foglalkoztatási, az emberi jogi, a környezetvédelmi, az idegenforgalmi, a számvevőszéki, a nemzetbiztonsági és az informatikai bizottságnak.

Kormánypárti képviselő vezeti majd az alkotmányügyi, a gazdasági, a közbiztonsági-rendészeti, a mezőgazdasági, az egészségügyi, a területfejlesztési, az európai integrációs, a honvédelmi, a kulturális, az oktatási, az ifjúsági, az ügyrendi, a társadalmi szervezetekkel foglalkozó bizottságot, valamint a mentelmi bizottságot.

Ugyancsak rögzíti a megállapodás, hogy az Országgyűlés elnökét és egyik alelnökét az MSZP adja, két alelnököt a Fidesz, egyet-egyet pedig a két kisebb frakció, az MDF és az SZDSZ ad majd.

A megállapodás értelmében az Országgyűlésnek tíz jegyzője lesz; három-három jegyző személyére az MSZP és a Fidesz, kettő-kettőre az MDF és az SZDSZ frakciója tesz javaslatot.

Kapcsolódó elemek