Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Strasbourgban perlik a szudétanémetek a cseh államot

Hetvenhét Németországban és Ausztriában élő, az egykori Csehszlovákiából kitelepített szudétanémet beadvánnyal kíván fordulni a strasbourgi emberi jogi bírósághoz, amelyben elkobzott vagyona visszaadását, vagy anyagi kártérítést követel - írja pénteki számában a Lidové Noviny című cseh konzervatív napilap.


Dátum: 2004-03-12 10:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=21050
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:41:36.134987, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A szudétanémetek nem a Benes-dekrétumok semmissé nyilvánítását követelik, hanem azoknak a vagyoni károknak a jóvátételét, amelyeket a II. világháború után okozott nekik az akkori Csehszlovákia. "A beadvány már elkészült, s a legközelebbi napokban elküldik Strasbourgba" - idézi a cseh lap az osztrák kitelepíttettek újságját, a Sudetenpostot.

A II. világháború utáni vagyonelkobzások ellentétesek az alapvető emberi szabadságjogokról megkötött európai szerződéssel - állítja Thomas Gertner, a szudétanémetek jogi képviselője. Szerinte ha a strasbourgi bíróság a szudétanémeteknek ad igazat, akkor Csehországnak vissza kell adnia az elkobzott vagyont, vagy kártérítést kell fizetnie. Gertner szerint az Európai Unió kibővítése után jó esély van arra, hogy az európai fórumok igazat adjanak a szudétanémeteknek

Vít Schorm, Csehország kormánymegbízottja a strasbourgi bíróság mellett viszont azt állítja, hogy a beadványt nem ismeri, s ezért nem is tudja kommentálni. A cseh igazságügyi tárca szerint a szudétanémeteknek nincs nagy esélyük arra, hogy a bíróság az ő javukra döntene.

A szudétanémetek gyakorlatilag már 1997-ben, a cseh-német megbékélési nyilatkozat aláírása után bejelentették: Strasbourghoz kívánnak fordulni, mert úgy érzik, hogy a német kormányzat lemondott érdekeik védelméről. Ez a hangulat körükben különösen azután erősödött fel, hogy a szociáldemokrata Gerhard Schröder került a német kancellári székbe. Schröder kormánya nyíltan kijelentette, hogy nem kíván vagyoni követelésekkel fellépni Prága felé, s az érintetteknek azt javasolta, hogy ha úgy érzik, jogtalanság érte őket, forduljanak bírósághoz.

Az illetékes csehszlovák hatóságok 1945 decemberében 300 milliárd koronára becsülték a németektől elkobzott vagyon értékét. Jan Mlynárik, Prágában élő szlovák történész szerint viszont az elkobzott vagyon értéke mintegy 800 milliárd korona lehetett. Egy korabeli lapban megjelent elemzés szerint ebből a vagyonból két év alatt mintegy 500 milliárdnyit elloptak, s így az állam kezébe csak 300 milliárd került.

Jirí Grusa, Csehország bécsi nagykövete, aki a nemzetközi PEN klub elnökévé történt megválasztása után a napokban távozik posztjáról, a cseh hírügynökségnek adott interjújában úgy véli, hogy Prágának gesztust kellene tennie a szudétanémetek irányában.

"Anélkül, hogy bármi módon befolyásolni akarnám a cseh politikát, úgy vélem, hogy ez (a gesztus) nemcsak lehetséges, de szükséges is. Létezik itt egy - mondjuk úgy hogy - erkölcsi dimenzió, s ha ezt megtesszük, segítünk az ügynek" - mondta Grusa, akit a cseh-német viszony egyik legjobb ismerőjének tartanak Csehországban. Grusa a szocialista rendszer idején Nyugat-Németországban és Ausztriában élt emigrációban, majd Bécs előtt Németországban képviselte nagykövetként Csehország érdekeit.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek