Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A Medgyessy-kormány elzálogosítja a jövőnket

Figyelemfelkeltő kampányt indít a Fidesz, mert úgy ítéli meg, hogy az állam adóssága elérte a kritikus mértéket, és a magyar emberek nincsenek tisztában azzal, hogy a szocialista - szabad demokrata kormány elzálogosítja a jövőnket - mondta Rogán Antal országgyűlési képviselő pénteki sajtótájékoztatóján.


Dátum: 2004-03-12 11:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=21054
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:41:37.358089, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Magyarország államadóssága a mai adatok szerint 11015 milliárd forint. 2002 májusa óta 2800 milliárd forinttal nőtt a magyar államadósság. Ez azt jelenti, hogy Magyarország egy kifejezetten magas pénzügyi kockázatú országgá vált az elmúlt két esztendőben - mondta Rogán Antal pénteki sajtótájékoztatóján.

A politikus felhívta a figyelmet arra, hogy a magát sikeres bankárnak hirdető Medgyessy Péter kormányzása alatt Magyarország pénzügyi helyzete sokat romlott, hazánk kockázatos és rossz adóssá változott.

Hozzátette: a Medgyessy-kormány hivatalba lépése óta a hazai államadósság 2-4-szer gyorsabb ütemben nőtt, mint az Orbán- kormány idején. Az elmúlt másfél esztendőnek köszönhetően 280.000 forinttal nőtt az egy főre jutó államadósság, egy négytagú családra jutó államadósság szintje több mint egymillió forinttal növekedett.

Miért rossz az államadósság ilyen drasztikus növekedése? - tette fel a kérdést Rogán Antal.

- Azért, mert úgy ítéljük meg, hogy ez lehetetlen helyzetbe hozza a magyar polgárokat, és lehetetlen helyzetbe hozza a költségvetést. Míg 2002-ben az Orbán-kormány utolsó esztendejében 686 milliárdot fordított a költségvetés a kamatok fizetésére, addig 2004-ben 880 milliárd forint szükséges az államadósság kamatainak fedezésére. Ez azt jelenti, hogy közel 200 milliárd forinttal kevesebb jut az adófizetők pénzéből a kórházak, az iskolák finanszírozására, az utak építésére. Mindez annak köszönhető, hogy a Medgyessy- kormány az elmúlt másfél esztendőben rossz pénzügyi helyzetbe hozta az országot - mondta a képviselő.

A figyelemfelkeltő kampány holnapi állomása Szeged lesz.

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek