Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A villamos is aluszik

A BKV leépülésének újabb szomorú állomásához érkeztünk. Noha idén már 15 milliárd hitelt vett fel üzemeltetésre a közlekedési vállalat, Aba Botond vezérigazgató további áremelések szükségességét helyezett kilátásba és a szolgáltatás színvonalának csökkentését jelentette be.


Dátum: 2004-03-12 12:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=21056
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:41:37.939438, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Arra azonban senki sem számított, hogy a megszorítások már a pénteki csúcsforgalomban a fővárosiak utazását is veszélyeztetik. Azzal, hogy a BKV leállította a 4-es 6-os villamosokat, a társaság csőd közeli helyzetére irányította a figyelmet. A közelmúltban volt olyan nap, amikor üzemkimaradás címszó alatt egy időben állították le a 4-6-os, a 18-as, 17-es, 19-es és 61-es villamosjáratokat. Ma megint nem jár a 4-6-os.

A Draskovics csomag 0,7 milliárdos forráselvonása miatt a BKV már az utasforgalom akadályozásával próbálja túlélni a szociálliberális vezetést. Szakszerűtlen és hiteltelen Demszky Gábor közlekedéspolitikája, ha ilyen súlyos anomáliákat is vállal. Ugyanakkor az állam sem teljesíti ígéreteit a vállalt normatív finanszírozás tekintetében. Mindezek eredménye a körúton kialakult káosz. Felhívjuk Demszky Gábor figyelmét arra, hogy az európai fővárosokhoz csatlakozó Budapesten elfogadhatatlan ilyen súlyos tömegközlekedési fennakadás.

Budapest, 2004. február 12.

Szálka Miklós

Városüzemeltetési Bizottság alelnöke

Kapcsolódó elemek