Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Demokrácia- és illemdeficit Medgyessy-módra

Azt már lassan megszokhatjuk, hogy amikor a miniszterelnök négyszemközti párbeszédre invitál valakit, akkor a fél világot is meghívják - az viszont egyelőre még újdonságnak számít, hogy a protokoll írott és íratlan szabályait semmibe véve egy ünnepségre nem hívja meg az érintetteket. Ez történt a köztársaság polgárainak pénzén megvásárolt M5-ös autópálya esetében, amikor a tegnapi átadási ünnepre Medgyessyék nem hívták meg az M5-ös autópálya melletti települések polgármestereit, valamint az ott élők országgyűlési képviselőit.


Dátum: 2004-03-12 15:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=21071
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:41:42.410925, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Tegnap az újhartyáni fizetőkapunál rendezett átadási ünnepségre nem kaptak meghívót a miniszterelnöktől az M5-ös autópálya melletti települések polgármesterei, valamint az ott élők parlamenti képviselői.

A fidesz.hu megkérdezte Manger Henriket, Újhartyán polgármesterét az ügyben. Manger úr elmondta: nem volt ez mindig így.

- 1994-ben, amikor a koncessziós szerződés aláírására került sor, a Gundel Étterembe minden érintett település polgármesterét meghívták. Érthetetlen, hogy most, amikor - szinte azt lehet mondani - ennek a szerződésnek a felbontására került sor, kirekesztik az itt élőket az ünneplésből, és pártállás nélkül távol tartották a polgármestereket az ünneptől.

Szűcs Lajos, az M5-ös Budapesthez legközelebbi szakasza környékén élők országgyűlési képviselője szintén elmondta a fidesz.hu-nak: nem kapott meghívást az ünnepségre. Azért is csodálkozik ezen, mert nem érti: ha komoly eredményről van szó, miért nem lehet meghívni azokat, akiknek az éltét megkönnyíti az autópálya kivásárlása? Miért nem örülhetnek ők is ennek? Az országgyűlési képviselő rámutatott: többszöri érdeklődésére elmondták: a kormánytól ígéretet kapott: minden egyes eseményről tájékoztatni fogják, ami az M5-ös autópályával kapcsolatos. A képviselő sajnálatosnak nevezi az esetet, mert, mint rámutatott: a bejelentés után Dabason például örömbeszélgetésre került sor, majd paprikáspartit rendeztek annak örömére, hogy megszűnik az életüket tönkretevő átmenő forgalom.

Miért?

A fidesz.hu szerkesztőségében megindult találgatás szerint Medgyessy azért orrolt meg az M5-ös autópálya mellettiekre, mert közelről ismerhetik Tugyi Endre újlengyeli gazdát. Medgyessy Péter talán miatta zárta ki az ünneplésből a környékbeli embereket. Emlékezetes: ő volt a Medgyessy-féle gumicsontos beszéd mezőgazdaságban dolgozó pozitív figurája. Aztán kiderült: Tugyi Endre újlengyeli gazda végső elkeseredésében ugyanúgy az utakra kényszerült, mint Magyarország szinte összes többi gazdálkodója.

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek