Demszky a saját portáján sem takarít
A fővárosi Fidesz-MKDSZ-frakció a városházi állapotok miatt bírálta a főpolgármestert pénteken, kifogásolva hogy Demszky Gábor ígéretei ellenére még nem történt meg a Károly körút felőli udvar átépítése.
Dátum: 2004-03-12 15:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=21072
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:41:42.712324, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Kupper András frakcióvezető és Endrédy István frakcióvezető-helyettes a hátsó udvar viszonyait "balkáninak" nevezte.
Endrédy István közölte, hogy 1996-ban elbontottak több épületet az udvaron, köztük egy olyat is, amelyet az előző évben újítottak fel.
A főpolgármester akkor azt ígérte, hogy 1998-ra elkészül a nyitott Városháza, parkkal, mélygarázzsal és minden egyébbel, ami egy európai belvároshoz szükséges - tette hozzá.
Az azóta eltelt nyolc évben érdemi előrelépés nem történt, noha 1,5 milliárd forintot költöttek az úgynevezett Városháza-projektre - mondta a politikus.
Hozzátette, hogy azóta komoly összegért már a második helyen parkolnak a hivatal autói.
Hasonlóképpen sok pénzért, bérelt helyen működik azóta a levéltár egy része, amely talán idén költözhet új épületébe, amelynek már tavaly el kellett volna készülnie - mondta Endrédy István.
Időszerű lenne, ha a valósággal szembesülő főpolgármester rendezné ezt az adósságát - közölte a frakcióvezető-helyettes.
MTI - fidesz.hu