Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Díszőrjárat a Sándor-palota előtt

Március 14-től minden délben díszőrjárat teljesít szolgálatot a köztársasági elnök hivatala, a Buda vári Sándor-palota előtt - közölte a köztársasági elnöki hivatal vezetője pénteken, az őrjárat főpróbája után.


Dátum: 2004-03-12 18:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=21081
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:41:45.463943, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Európában és a világ többi táján szép hagyomány a díszes őrjárat az államfők hivatala előtt - mondta sajtótájékoztatóján Becker Pál.

Hozzátette: Mádl Ferenc tavaly év elején költözött a Sándor-palotába, s szinte azonnal felvetődött a díszőrség gondolata.

A díszőrök helyszínhez illő egyenruhájának és mozdulatainak megtervezése hosszú előkészítő munkát igényelt. Egy vezénylő parancsnok és két járőrpár egy 16 mozgáselemből álló, közel tízperces őrjáratot tart, melyet trombitaszó nyit és zár - közölte.

Elmondta: a díszőrök minden nap 12 órakor, a Sándor-palota déli kapujánál tűnnek fel. Ruháikat a parlamenti őrök öltözéke alapján készítették el, fejükön darutollas föveg díszeleg. Hozzátette: télen egy zöld színű kun köpeny egészíti ki felszerelésüket.

A hivatalvezető elmondta: számításaik szerint a turisták tetszését is elnyeri majd a díszőrség, amely tovább öregbítheti a budai Vár hírnevét és növelheti idegenforgalmát.

A Sándor-palota déli kapuja mellett, a dunai oldalon egy 15 méter magas zászlótartó rudat is elhelyeztek - ismertette az államfő hivatalának egy további újítását Becker Pál.

A rúdon egy hatalmas, 6 és fél négyzetméteres nemzeti zászló lobog ezentúl, amikor a köztársasági elnök az országban tartózkodik - tette hozzá.

Közölte: a zászlót március 14-én, negyedórával az első hivatalos déli őrjárat előtt vonják fel.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek