Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az ETA cáfolja, hogy felelős lenne a madridi terrortámadásért

Az ETA (Baszkföld Haza és Szabadság) baszk szeparatista szervezet egy névtelen telefonhívásban cáfolta, hogy "bármilyen felelősség" terhelné a 199 ember halálát okozó csütörtöki madridi merényletekért - jelentette a baszk közszolgálati televízió.


Dátum: 2004-03-12 20:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=21083
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:41:46.085780, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A televízió péntek esti híre szerint a névtelen telefonhívás a Gara című, függetlenségpárti baszk laphoz érkezett, amely szokásos közvetítője a fegyveres baszk szervezet közleményeinek.

A spanyol belügyminisztérium ugyanakkor úgy nyilatkozott az ETA közleményéről, hogy "nem tudnak róla, és tartják magukat Angel Acebes belügyminiszter sajtókonferencián tett kijelentéséhez, miszerint az ETÁ-t tartják a merényletek elkövetőjének.

Az ETÁ-hoz kapcsolódó betiltott baszk Batasuna párt már csütörtökön kiadott egy közleményt, amelyben elképzelhetetlennek nevezte, hogy az ETA követte volna el a véres merényleteket.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek