Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Történelem Fő utca bombariadóval

Kövér László szerint nem diákcsíny volt a pénteki bombariadó a Történelem Fő utca elnevezésű közéleti és kulturális rendezvényen. A Fidesz választmányi elnöke nem vádol senkit, ám úgy gondolja: a baloldalnak vannak olyan megnyilvánulásai a jobboldallal szemben, amelyek ilyen értelmetlen és otromba tréfára késztetnek egyeseket.


Dátum: 2004-03-13 11:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=21087
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:41:47.268343, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A kormánnyal szembeni elégedetlenséget szavazatokkal kell kinyilvánítani júniusban az európai parlamenti választásokon is - hangsúlyozta Kövér László, a Fidesz választmányi elnöke péntek este Kecskeméten, a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség helyi csoportja és a polgári körök Történelem Fő utca elnevezésű közéleti és kulturális rendezvényén, ami egy bombariadó miatt a tervezettnél több mint két órával később kezdődött.

- Ne dőljenek be azoknak, akik kinevezték magukat Magyarország jobbik felének, s a távolmaradásra bíztatnak, mert ezzel a baloldalt segítik - hangsúlyozta Kövér, aki beszédében kitért az incidensre, s úgy vélte: a bombariadó figyelmeztetés számunkra, hogy vannak, akik gyűlölnek bennünket, de nem ez a baj, hanem az, hogy nem is ismernek minket.

Nem emlékezem rá, hogy valaha ilyesmi előfordult volna, hogy egy politikai rendezvényt ily módon megzavar valaki. Nem kívánok senkit sem megvádolni, bár úgy gondolom, Kovács László hasonló helyzetben már a szélsőséges jobboldalt vádolná. Ugyanakkor azt gondolom, hogy a baloldalnak vannak olyan megnyilvánulásai a jobboldallal szemben, amelyek ilyen értelmetlen és otromba tréfára késztetnek egyeseket - jelentette ki Kövér László.

A tűzszerészek végül nem találtak bombát a rendezvény helyszínén. A rendőrség közveszély okozás gyanúja miatt, egyelőre ismeretlen tettes ellen, megindította a nyomozást.

mno.hu - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek