Nyáron el lehet számoltatni a kormányt
Aki úgy érzi, elszámolni valója van a jelenlegi kormánnyal, az az Európai Parlamenti választásokon szavazatával kiállíthatja a számlát - mondta Kövér László Kecskeméten, a Történelem Fő utca pénteki rendezvényén. A program bombariadó miatt több mint kétórás késéssel indult.
Dátum: 2004-03-13 17:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=21094
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:41:49.445332, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Megvárjuk - ez volt a közönség reakciója arra, hogy a tervezett kezdés előtt pár perccel bejelentették: bombariadó miatt ki kell üríteni az épületet, és emiatt a Történelem Fő utca rendezvénye órákat is csúszhat. A kecskeméti II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola épülete körül összegyűlt csaknem kétezer ember hazafias dalokat énekelve várta, amíg kiderült,hogy a bombariadó vaklárma volt. A rendezvényen Kövér László kijelentette: nem ismerik a megjelenteket, akik azt hiszik, ezzel eltántoríthatják őket. A politikus ugyanilyen kitartásra biztatta a hallgatóságot a jelenlegi kormány leváltásában. Úgy fogalmazott: még 2006. előtt távozniuk kell a hatalomból azoknak, akik tönkretették az országot.
Kövér László elmondta: "Ez a gazdaságpolitika továbbra is önöket adósítja el, ha már felélte a jelent, mint tette ezt annak idején a Rákosi rendszer is, akkor már nem maradt más, mint a jövő, amit fel akar élni, és a hátralévő két esztendő elég nehéz örökséget fog majd a következő kormányra hagyni. "
Kövér László hangsúlyozta: a jelenlegi kormánytól csak úgy szabadulhat meg az ország, ha a polgári oldal azokat az embereket is meggyőzi, akiket eddig nem tudott megszólítani. Közöttük ugyanis sokan vannak, akik csalódtak a szocialistákban. A Fidesz országos választmányának elnöke azt mondta: ezt már az Európai Parlamenti választáson kinyilváníthatja az ország.
hirtv.hu - fidesz.hu