Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Felavatták Zsótér Andor emléktábláját Szegeden

Szeged jeles alakja, Zsótér Andor domborműves emléktábláját avatták fel szombaton Szegeden, a várost 1879-ben elpusztító nagy árvíz 125. évfordulója alkalmából; Zsótér Andor az árvíz idején közel 3 ezer embernek adott menedéket házában.


Dátum: 2004-03-14 10:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=21096
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:41:50.054850, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az ismert közéleti személyiség, hajósgazda és gabonakereskedő, mecénás, a város második legnagyobb adózó polgára életét és munkásságát Pászti Ágnes, az önkormányzat tanácsnoka idézte fel.

Elmondta, hogy Zsótér Andor kiemelkedő szerepet vállalt az árvízi mentésben, valamint a város újjáépítésében.

Zsótér Andor 1824-ben született, fiatal főhadnagyként részt vett az 1848/1849-es forradalom és szabadságharcban, majd kitűnően gazdálkodott: búzaszállító hajói csapatostól jártak a Tiszán és a Dunán.

A Széchenyi tér 9. szám alatti háza - amelyet még apja kezdett építtetni, de már ő fejeztetett be - elkészültekor, 1866-ban a város legnagyobb épülete volt. Az árvíz éjszakáján sokakkal együtt oda menekült a fiatal újságíró, Mikszáth Kálmán is - ismertette a tanácsnok.

Második háza - az Új Zsótér-ház, amelyben a nagy hírű Virág cukrászda működik - 1874-ben készült el, annak falán helyezték el a domborműves emléktáblát, Tóbiás Klára szobrászművész alkotását.

Az Új Zsótér-ház adott otthont 1879 és 1883 között a várost újjáépítő királyi biztosságnak.

Pászti Ágnes kiemelte, hogy "Zsótér Andor tisztességesen szerző ember, nemes veretű eredeti típusos szegedi kalmár, éles szemű, gyakorlati üzletember", a szegények gyámolítója, a művészek mecénása volt, 1906-ban bekövetkezett haláláig.

A csongrádi megyeszékhely az emléktáblával kíván méltó emléket állítani a "szegedi Wesselényiként", az "árvízi hajósként" is ismert Zsótér Andornak, akinek nevét utca is őrzi a városban - mondta Pászti Ágnes.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek