Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az RMDSZ képviselői letiltották Bayer beszédét Erdélyben

Nem engedték lejátszani a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) képviselői azt a videofelvételt ma az erdélyi Szentegyháza március 15-i ünnepségén, melyben a Romániából kitiltott magyar újságíró, Bayer Zsolt szólt volna az ünneplőkhöz. A Magyar Nemzet munkatársa a szentegyházi polgármesteri hivatal és a helyi RMDSZ díszvendége lett volna a rendezvényen, de a román hatóságok döntése értelmében nem léphet be az országba.


Dátum: 2004-03-15 11:55:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=21114
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:41:55.485125, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az író-publicista videofelvételen kívánt felszólalni az eseményen, ám a városba érkező RMDSZ-es képviselők (köztük Verestóy Attila szenátor) utasítására nem játszhatták le a felvételt. Az ünnepség végén, a himnuszok után valaki mégis elindította a kazettát, mely a lovas húszárok tisztelgése közepette óriási tetszést aratott.

Bayer Zsolt beszédében nem támadta sem a román kormányt, sem pedig az RMDSZ-t, csupán az 1848-as hősök kitartását méltatta: Gábor Áronnak és Petőfi Sándornak ugyanis ezer és ezer érve lett volna arra, hogy ne tegye meg azt, amit a haza érdekében meg kellett tennie.

Az MNO információi szerint Bayer Zsolt beszédét hétfő délben Székelyudvarhelyen is lejátsszák a helyi polgármesteri hivatal által szervezett ünnepségen, melyen felszólal Schmitt Pál, a Fidesz alelnöke is.

Lukács Csaba, Magyar Nemzet - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek