Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Méltó megemlékezés Szegváron

A nagyközség lakói méltóan ünnepelték a 48-as szabadságharc ismert és ismeretlen hőseit. Ünnepi beszédet mondott Farkas Sándor országgyűlési képviselő és Szcenci Sándorné polgármesterasszony.


Dátum: 2004-03-15 12:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=21116
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:41:56.088278, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Már délután háromtól színvonalas vetélkedőn és előadásokon vehettek részt a fiatalok Szegváron. Este hatkor kezdődött a felső tagozatosok ünnepi előadása, mellyel a múltat idézték. Ezt követően fáklyákkal vonult a népes közönség a Kossuth szoborhoz. A himnusz eléneklése után a Dobbantó Néptáncegyüttes tagjai verbunkot táncoltak. Szcenci Sándorné polgármesterasszony megemlékezett azokról, akik e helyről léptek Kossuth hadseregébe. - 156 év nem hosszú idő az emberiség történetében. Köztünk élnek az akkori bátor ifjak leszármazottai.

Farkas Sándor beszédében hangsúlyozta, az Európai Unió más mentalitást követel tőlünk. De példát mutatnak számunkra 48 magyarjai, kik megérezvén a lehetőséget küzdöttek a szabadságért. Az ő bátorságuk, helytállásuk legyen előttünk, mikor szembe kell néznünk a nehézségekkel.

szentes.fidesz.hu

Kapcsolódó elemek