Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Felelősség, szabadság és rend

A magyarság legtörékenyebb kincse a szabadság, amely két erős pilléren, a rend és a felelősség tartóoszlopán nyugszik - mondta Szájer József fideszes országgyűlési képviselő Sopronban, a Hűségkútnál tartott hétfői ünnepi rendezvényen.


Dátum: 2004-03-15 12:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=21117
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:41:56.389410, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A szabadság ápolása mindenkinek szent kötelessége - jelentette ki a politikus a Fidesz és a Fidelitas március 15-ei ünnepségén. A magyarok felelőssége, hogy egyenrangú partnerként, ne pedig távoli rokonként lépjen be az Európai Unióba, amely tagjainak esélyt ad a gazdasági és társadalmi kibontakozásra - mondta Szájer József.

"Az unió nem egy gyógypirula, amelyet ha beveszünk, azonnal megszűnik minden bajunk forrása" - közölte. Hozzátette: az európai unió ugyanakkor pályázatok útján támogatja az előre vivő kezdeményezéseket, a kreativitást.

A haza és haladás érdekében a mai fiatalok erejére, tudására, lelkesedésére és az egész ország összefogására van szükség - közölte a fideszes képviselő.

"Félreértés ne essék, nem a politikusok rosszul értelmezett összefogása, azaz a jó és a rossz együttműködése, hanem mindnyájuk érdekében a kitűzött célok mentén való együttgondolkodás országépítő szándéka lehet a járható út hazánk számára" - tette hozzá.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek