Március 15.: a polgári Magyarország születésnapja

Zsúfolásig megtelt a budai Vár, ahol a március 15-i megemlékezés résztvevői meghallgatták Áder János ünnepi beszédét. Merjünk nagyok lenni - jelentette ki Áder János, a Fidesz frakcióvezetője a Szövetség a Nemzetért Polgári Kör hétfői ünnepségén, s nagy tetszést arató beszédében rámutatott: nagy szerencse, hogy az Európai Unióhoz nem a kormány, hanem "a magyar nemzet több mint tízmillió polgára fog csatlakozni".

Dátum: 2004-03-15 15:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=21122
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:41:57.947726, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Az ünnepségről készült felvétel letöltése.

Áder János ünnepi beszéde 2004. március 15-én a budavári Dísz téren

"Az utókor mondhatja rólam, hogy rossz poéta voltam, de bizonnyal azt is fogja mondani, hogy szigorú erkölcsű ember valék. Ami egy szóval annyi, mint republikánus. Mert a respublikának nem az a fő jelszava, hogy le a királlyal, hanem a tiszta erkölcs."

Tisztelt budai és pesti polgárok, tisztelt ünneplő közösség!

Petőfi Sándor szavai ezek. A költőé, aki nagy idők tanúja volt, és aki vértanúja is lett ezeknek a világra szóló időknek. Azé az emberé, aki számára valóban mindig az erkölcs volt az első, de akitől mégis csak az akasszátok fel a királyokat szokták idézni ilyenkor. Azé az emberé, aki maga is személyes kockázatot vállalva küzdött, hogy Magyarországnak sok más európai államot messze megelőzve már 1848-ban népképviseleti országgyűlése lehessen. Azé az emberé, akit az első szabad választásokon mégis sikerült megbuktatni egy hazugsággal, azzal, hogy Petőfi muszka kém.

S vajon mit mondhatott erre válaszul Petőfi Sándor? Mondhatott-e bármit is erre az az ember, aki az igazság erejével oly szépen tudta mondani, Talpra magyar! Hí a haza!

Az az ember, aki milliók szívében talált visszhangra ezzel, aki milliók lelkében gyújtotta meg az új remény mécsesét, mikor elsőként mondta ki, amit mindenki régóta érzett. Aki elsőként merte kimondani, hogy itt az idő, itt az idő a változásra.

Ezek után hogyan is magyarázhatta volna el Petőfi, hogy nem muszka kém ő? Pontosabban, hogy nem ő a muszka kém...

Petőfi példája is szomorú tanulsága annak, hogy a hazugság szervezett erőivel szemben hogy válik kiszolgáltatottá bármely jóravaló, tehetséges és tiszta erkölcsű ember. Az igazságot mindig így akarja maga alá gyűrni a gazság.

De az igazság mégsem védtelen egészen. Mert a hazugság hiába mérgezi lelkünket, csak az igazság az, amit mindörökre a szívünkbe zárunk. Ezért van, hogy amit egyszer a szívünkbe zártunk, azt lányaink és fiaink is őrizni fogják. Megőrzik, mert csak így születhet meg újra és újra a remény. Miként a jövő is csak így kezdődhet el bennünk újra meg újra.

Ezért van, hogy Petőfit is úgy őrzi emlékezetünk, ahogy szerettei mosolyát és szavait zárja szívébe az ember. És ezért van, hogy a hazugok végül mindig a feledés és megvetés börtönében végzik.

Hiszen ki emlékszik ma már Petőfi korából a vastag erszényű gyűlöletmesterekre? Ki emlékszik a vastag bőrű és sima modorú kortesekre? Ki emlékszik a ki tudja honnan jött tanácsadókra? Ki emlékszik a császári és királyi titkos ügynökökre?

Petőfi sem velük törődött, amikor honvédnak állt, mikor a hont valóban védelmezni kellett a császári és muszka túlerővel szemben. Ott volt a segesvári öldöklő küzdelemben. A halál, ahogy Istenét kérte, nem ágyban, párnák közt érte. Így nem kellett megérnie sem Világost, sem azt, ami a megtorlás sötétjét hozta magyarhon egére. Nem kellett megérnie azt, amint Pest-Buda előljáróságai díszpolgárrá választják a szabadságharcot vérbefojtó Haynaut, Jellasicsot és Paskievicset. Nem kellett megérnie azt, hogy mit érzett barátja és pályatársa, Arany János, amikor egy honvéd emlékmű avatására kapott felkérés után papírra vetette:

"Itt nyugosznak a honvédek,

Könnyű nekik, mert nem élnek."

Petőfi pontosan tudta, hogy van, amikor élni kell tudni a hazáért, és van, amikor meghalni kell tudni érte.

Ma élnünk kell érte. Tudnunk kell jól élni, okosan gazdálkodni lehetőségeinkkel. Március 15-e egyik legfontosabb üzenete ez. Mert ez a márciusi ünnep nem azt üzeni, hogy tanuljunk meg kicsik lenni, hanem azt, hogy igenis merjünk, mindig merjünk nagyok lenni. Mert egy nemzet vagy egy ország igazi nagyságát nem lakosságban és nem négyzetkilométerekben mérik. A haza mibennünk él. Mindannyiunkban.

És ez a haza most valóban többet érdemel. Miért ne emelhetnénk hát égi helyére ismét? És ki tudja, ha mindenki, aki ma úgy játszik a köztársaság eszméjével, mint macska a gombolyaggal, ismétlem, mindenki, aki ma a köztársaság polgárainak pénzén modern köztársaságról fecsegve rombolja a köztársaság intézményeinek hazai és külföldi megbecsülését, mindenki, aki ezt a szót a száján kiejti megértené, hogy mit mondott Petőfi azzal, hogy ő republikánus, mert a respublikának a fő jelszava a tiszta erkölcs, nos, akkor talán mindennapjainkban is új értelmet nyerhetne mindaz, amit a márciusi ifjak a 12 pont elé írtak: Legyen, szabadság, béke, egyetértés.

Tisztelt hölgyek és urak, Pest-Buda fiatal és lélekben fiatal polgárai!

A történelem lapjain az áll, hogy a mai nap a szabadság ünnepe. A magyar szabadságé. A történelem lapjain az áll, hogy ez a nap a magyar nép ünnepe, a magyar népé és a magyarok Istenéé. A kokárdáé és az igazságé.

Igen, a történelem lapjain az áll, hogy a hallgatás nehéz és hosszú évei után azon a borongós tavaszi napon Pest-Buda polgárai összegyűltek, összegyűltek és felemelték a tekintetüket, felemelték a tekintetüket és hangot adtak akaratuknak.

Nem ragadtak fegyvert, nem törtek és nem zúztak, elnyomóiknak sem törték a csontját. Egyszerűen, a közösen kimondott emberi szó erejében bízva szabadságot, polgárhoz méltó életet követeltek. Törvény előtti egyenlőséget, sajtószabadságot és uniót kívántak. És sok minden mást is. Közteherviselést, a múltban szerzett kiváltságok eltörlését és végre, végre felelős magyar kormányt. Igen, a pest-budai polgárok hangot adtak akaratuknak, és hangjuk azon a napon a hatalom legmagasabb pontjáig hatolt.

Lám, mire képes az összefogás. Mert ezen a napon nemesek és nem nemesek, diákok és néptanítók, jurátusok és céhlegények, szatócsok és iparosok, költők és nótáriusok, polgárok és földművesek fogtak össze, hogy egyszer s mindenkorra a hatalomgyakorlók értésére adják, mit kíván a magyar nemzet.

Így lett, ezért lett 1848 március 15-e a polgári Magyarország születésnapja. Egy olyan nap, amely mindörökre és mindenestül a mienk. A mienk, azaz a nemzeté, a mienk, magyaroké, mindannyiunké. És mert ez a nap mindörökre és mindenestől a mienk, sohasem fordulhat elő, hogy ezt a napot valaha is kiradírozzák az emlékezetünkből.

Még akkor sem, ha vannak, akik időről időre mégis megpróbálkoznak ezzel. Még akkor sem, ha tudván tudjuk, hogy ma is élnek közöttünk olyanok, akik néhány évtizede még gumibotokkal tették emlékezetessé március 15-ét. Ne tévesszen meg bennünket, hogy sokan közülük ma a legnagyobb kokárdát hordják.

Ne feledjük, ők azok, akik évtizedeken át hol elhallgatással, hol csalással, hol megfélemlítéssel próbálták elfeledtetni velünk, hogy miről is szól ez a nap, hogy mit is jelent az a négy egyszerű szó, amely az akkori 12 pont előtt is ott állt: Legyen szabadság, béke, egyetértés.

Legyen szabadság, béke egyetértés. A nemzetnek ma sem lehet szebb és igazabb óhaja ennél. De vajon tévedünk-e, ha azt mondjuk, hogy ez a béke nem jelentheti a megalázottak és megszomorítottak önfeladó megbékélését a nekik szánt sorssal. Miként a szabadság és egyetértés virága sem teremhet meg egy olyan országban, amely csak úgy szabad, hogy mindig mindenki csakis azt gondolhatja, amit engednek neki..

Milyen szerencse, hogy ma már más időket élünk. Milyen szerencse, hogy ma már mindez a múlté. De vajon tényleg a múlté? Ma már tényleg senki se volna, aki 1848 emlékét a legszívesebben kiradírozná történelmünkből? Ma már tényleg senki sincs, aki rossz szemmel nézne a kokárdára, vagy aki a legszívesebben elfelejtené a polgári Magyarország születésnapját?

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Ma ismét olyan időket élünk, amit józan ésszel gyakran nehéz már követni. Ki gondolta volna akárcsak néhány éve is, hogy magyar kormányhivatalok segédletével olyan négynyelvű uniós brosúra készült hazánk történelméről, amelyben szó sem esik 1848-ról. Mint ahogy szó sem esik a Honfoglalásról, az Aranybulláról, vagy történelmünk megannyi büszke fejezetéről.

Szó sem esik, miközben ugyanebben a brosúrában bőven jut hely olyan bortnírtságok taglalására, mint hogy Trianon Magyarország bűne, vagy hogy hazánk a náci Németország leghűségesebb csatlósa lett volna. Ha nem tudnánk, talán el sem hinnénk, hogy ilyesmi 2004-ben megtörténhet.

Azért nagy szerencse, hogy az unióhoz mégsem a kormány, hanem az ország, mi több, a magyar nemzet több mint 10 millió polgára fog csatlakozni. Ők úgy gondolják, hogy nekünk Európába kell mennünk. Mi úgy gondoljuk, hogy szívesen élünk itthon. Itthon, Európában.

Ezért mi nem megyünk sehova, de csaknem 200 éves polgári hagyományainkkal szeretettel várjuk, hogy az Európai Unió végre megérkezzen hozzánk. Szeretettel várjuk, mert az Unió nem más, mint az európai polgári demokráciák közössége. Szeretettel várjuk, mert a polgári demokrácia megerősödése a béke, a nyugalom, és a biztonságos fejlődés feltételeit is megteremti. És ha majd ismét lendületet kaphat Magyarország polgárosodása, biztosan jól fogjuk érezni magunkat ebben a közösségben.

Kívánjuk ezért együtt, hogy Isten éltessen Magyarországon minden jóakaratú embert a polgári Magyarország születésnapján.

fidesz.hu