Évi egymilliárd eurót kellene biztonsági kutatásokra fordítani
Az EU-nak évente legkevesebb 1 milliárd eurót kellene fordítania az uniós polgárok biztonságát szolgáló technológiákkal kapcsolatos kutatásokra - állapította meg egy magas szintű szakértői csoport, amely hétfőn adta át jelentését Romano Prodinak, az Európai Bizottság elnökének.
Dátum: 2004-03-15 15:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=21126
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:41:59.135181, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az Erkki Liikanen vállalati és Philippe Busquin kutatási ügyekért felelős biztosok vezette csoportot tavaly októberben hozták létre, hogy terjesszen elő elképzeléseket egy 2007-től megvalósítandó európai biztonsági kutatási programra. Munkájában politikusok, európai parlamenti képviselők, a védelmi iparban érdekelt vállalatok és kutatóintézetek vezetői és magas rangú védelmi tisztségviselők vettek részt.
A Kutatás Európa biztonságának szolgálatában című jelentés a biztonsággal kapcsolatos kutatások finanszírozásának nagymértékű növelése mellett tucatnyi más ajánlást is megfogalmaz, kiemelve többek között a polgári és a védelmi célú kutatások közötti mesterséges határvonal megszüntetését.
A jelentés átvételekor Prodi megállapította, hogy a múlt héten Spanyolországban végrehajtott terrortámadások tragikus időszerűséget adnak a szakértői csoport javaslatainak. "A biztonság nem vehető adottnak, fenntartása mind az unió, mind a tagállamok részéről pozitív cselekvést igényel. A tétlenség lehetséges költségei túl magasak az európai társadalom és gazdaság számára" - mondta az elnök.
Busquin szerint a technológia önmagában nem teremthet biztonságot, de ennek szavatolása technológia nélkül lehetetlen. A biztonsági kutatási programok előkészítő szakasza 65 millió eurós költségvetéssel már megindult, s ez a jelentésben foglalt ajánlásokkal együtt ambiciózus folytatást alapozhat meg a 2007 utáni időszakban - állapította meg a biztos.
Liikanen a polgári és a védelmi célú kutatások közötti szakadék áthidalásának szükségességét hangsúlyozta. Hozzátette, hogy a jelenlegi biztonsági kihívásokra adandó válaszoknak alapvetően az elektronikára, az információs és távközlési technológiákra kell támaszkodniuk.
Jelentésében a csoport arra a következtetésre jutott, hogy a geopolitikai és társadalmi változások, valamint a műszaki fejlődés olyan környezetet teremtettek, amelyben a kockázati tényezők változatosabbak, nehezebben észrevehetők lettek. Kezelésük ezért átfogó, európai szintű, a polgári és a katonai eszközök együttes alkalmazásán alapuló megközelítést igényel.
MTI - fidesz.hu