Beszállítói konferencia
A megalakuló új kormánynak támogatnia kell azt az eddigi törekvést, hogy a kis- és középvállalkozások minél könnyebben multinacionális cégek beszállítójává váljanak - mondta Hegedűs Éva, a Gazdasági Minisztérium (GM) helyettes államtitkára egy keddi budapesti konferencián.
Dátum: 2002-05-14 11:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=2006
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:27:03.483554, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
- A magyarországi cégek nemzetközi termelési hálózatokba kapcsolódása a kis- és középvállalkozásoknak elsősorban a biztos piac, a multinacionális cégeknek az alacsony áron rendelkezésre álló képzett munkaerő, a kormánynak pedig a gazdaság javuló versenyképessége miatt előnyös - tette hozzá a helyettes államtitkár.
Megjegyezte: a beszállítói tevékenység kedvezően hat a megtelepedett nemzetközi cégek társadalmi megítélésére is, hiszen ezek a vállalatok jelentős mértékben hozzájárulnak a foglalkoztatottság bővüléséhez.
A helyettes államtitkár szólt arról, hogy a még hivatalban lévő kormány a kis- és középvállalkozások beszállítóvá válását több módon segíti. Ezek közül a Széchenyi-terv vissza nem térítendő támogatásait említette, valamint a márciusban létrehozott Beszállítói Befektető Rt.-t, amely átmenetileg juttat tőkét a multinacionális cégek beszállítóinak.
Szabó György Zoltán, a Magyar Befektetési és Kereskedelemfejlesztési Kht. (ITDH) vezérigazgató-helyettese hangsúlyozta, hogy partnerkapcsolatok kiépülése közvetetten a GDP-növekedéshez, az export bővüléséhez, a cégek nemzetközi versenyre való alkalmasságának fokozásához, és az Európai Unióhoz csatlakozás megkönnyítéséhez is hozzájárul.