Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Spanyolországban az ellenzék nyert

A vasárnapi spanyolországi választásokon öt százalékkal felülkerekedett a Szocialista Munkáspárt a nyolc éve hatalmon lévő José María Asnar által vezetett Néppárton. Politikai elemzők szerint várható volt a spanyol kormányzó párt választási veresége, miután az al-Kaida többször is magára vállalta a madridi merényletet - adta hírül az elmundo.es.


Dátum: 2004-03-15 15:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=21129
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:42:00.023834, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az adatok 99,99 százalékos feldolgozottsága mellett, a nem hivatalos végeredmény a Spanyol Szocialista Munkáspárt (PSOE) 42,7 százalékos győzelmét hozta. A kormányzó Néppárt (PP) 37,7 százalékot szerzett a választáson. Az eddig ellenzékben lévő párt nem szerzett abszolút többséget, ők 164, míg a néppárt 148 képviselőt küldhet a 350 fős parlamentbe. A többi párt eredménye a 4 százalékot sem érte el a választáson. A miniszterelnöki posztot José Luis Rodríguez Zapatero töltheti majd be.

A választásokon magas volt a részvételi arány, a választásra jogosultak 77 százaléka élt szavazati jogával. A nyolc éve ellenzékben lévő szocialisták váratlan győzelmet arattak a Jose Maria Aznar, leköszönő kormányfő pártjával szemben. A leendő miniszterelnök, José Luis Rodríguez Zapatero a változás kormányát ígérte a gyászoló nemzetnek.

"A változás kormánya a párbeszéde útján, felelősséggel, átláthatóan cselekszik majd. Ez a kormány az egységért és a békéért fog dolgozni. Az első számú prioritásom a terrorizmus minden formája elleni küzdelem" - fogalmazott Zapatero. Kijelentette azt is, hogy hazahívja Irakból a spanyol katonákat. A politikus a választási kampány során végig amellett érvelt, hogy ha a szövetségesek június 30-ig nem tudják átadni a hatalmat az irakiaknak, akkor véget kell vetni a spanyol katonai szerepvállalásnak.

Politikai elemzők és megfigyelők szerint a múlt héten történt, 200 halálos áldozatot követelő terrormerénylet, nagymértékben hozzájárult a választás végső kimeneteléhez. Az Aznar-kormány napokig az ETA baszk szeparatista terrorszervezetet vádolta a szörnyű akcióval, annak ellenére, hogy az al-Kaida egyik szárnya magára vállalta a merényletet, és az ETA határozottan cáfolta, hogy ők követték volna el az akciót. Aznar kormánya feltétel nélkül támogatta az Egyesült Államok iraki politikáját, csapatokat küldött Irakba, annak ellenére, hogy a spanyol lakosság 90 százaléka tiltakozott az iraki szerepvállalás ellen.

mno - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek