Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Növekvő feszültség a német szociáldemokraták soraiban

A Német Szociáldemokrata Párt (SPD) vezetősége hétfőn új párt alapításának szándéka miatt kezdeményezte hat párttag kizárását. Az eljárás megindítását Gerhard Schröder pártelnök jelentette be a vezetőségi ülés után. Schröder még egy hétig vezeti a szociáldemokrata pártot, majd a posztot átadja másnak, valószínűleg Franz Münteferingnek, az SPD jelenlegi frakcióvezetőjének. A személyi változást március 21-én rendkívüli kongresszusnak kell szentesítenie.


Dátum: 2004-03-15 17:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=21144
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:42:04.578193, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Schröder szavai szerint elfogadhatatlan, hogy párttagok másokat a párt elhagyására, illetve új párt alapítására szólítanak fel. Az elnök azonban óvott a helyzet dramatizálásától, mondván, hogy ilyen "akciócskák" mindig akadtak a 140 éves SPD történetében.

A hat párttag közül öt bajorországi, egy pedig alsó-szászországi. Az eljárás értelmében három hónapra felfüggesztették jogaikat, kizárásukról az a kerület dönt majd, ahová tartoznak.

A hat párttag tiltakozásul az SPD politikája, a szociális lefaragások miatt új, a 2006-ban esedékes általános választáson már induló párt alapításán gondolkodik, s főleg a passzív rétegeket akarja megszólítani. Terveiket június elején akarják konkretizálni. A kezdeményezők között vannak olyanok, akik valamikor a környezetvédők pártjának, vagy a Demokratikus Szocializmus Pártjának, a volt keletnémet állampárt (NSZEP) utódpártjaként is emlegetett, az SPD-től balra álló szervezetnek a tagja volt.

Az új párt alapítására törekvők szervezetüket szintén az SPD-től balra akarják elhelyezni a politikai palettán. A kezdeményezéstől a legtöbb szakszervezeti vezető, illetve az SPD balszárnyának nevesebb képviselői elhatárolták magukat.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek