Irán a hónap végén fogadja a NAÜ-ellenőröket
Irán feltételek nélkül fogadja március 27-én a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) ellenőreit - jelentette be kedden a tokiói látogatáson tartózkodó Haszan Rohani, az iráni legfelsőbb nemzetbiztonsági tanács vezetője.
Dátum: 2004-03-16 09:28:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=21159
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:42:09.221023, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Teherán előzőleg meghatározatlan időre elhalasztotta a NAÜ múlt szombatra beütemezett iráni ellenőrzését. Arra reagált ezzel, hogy a NAÜ nyugtalanságát fejezte ki az iráni atomprogramról készült iráni "bevallás" hiányosságai miatt, és felszólította Teheránt: sürgősen tegyen meg minden szükséges lépést eme aggodalmak eloszlatása végett.
Mohamed el-Baradei, a NAÜ washingtoni látogatáson tartózkodó főigazgatója hétfőn jelezte, hogy értesítést kapott: Teherán kész március 27-én beengedni az országba az ENSZ nukleáris biztonsággal foglalkozó szakosított szervének ellenőreit.
Ezt erősítette meg kedden, tokiói nyilatkozatában Rohani, aki a legfelsőbb nemzetbiztonsági tanács főtitkáraként az iráni nukleáris programnak is fő felelőse.
MTI - fidesz.hu