Hat marokkóit gyanúsítanak a madridi terrortámadással
A spanyol rendőrség hat marokkóit gyanúsít a múlt heti madridi robbantásos merényletsorozat gyakorlati végrehajtásával. Öten közülük szökésben vannak, a hatodikat, Dzsamal Zugamot szombaton őrizetbe vették - jelentette kedden az El País. Az öt szökésben levő gyanúsított nevét nem közölte a spanyol lap.
Dátum: 2004-03-16 09:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=21160
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:42:09.504824, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az El País tudomása szerint a nyomozók hitelesnek találják azt a videokazettát, amelyen egy ismeretlen személy az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet nevében vállalta a múlt héten elkövetett, 200 halálos áldozatot követelő merényletsorozatot. Azt azonban nem tudják, ki a videofelvételen látható személy - jelentette internetes kiadásában az El País, a terrorizmusellenes harcban részt vevő forrásokra hivatkozva.
A lap által idézett források a lehetséges felbujtók között említették az al-Kaidához fűződő kapcsolatokkal gyanúsított jordániai Abu Muszab az-Zarkavit, akinek fejére Washington tízmillió dolláros vérdíjat tűzött ki. Az amerikai kormány az-Zarkavi rovására írja az iraki Nedzsefben és az ENSZ irodái ellen Bagdadban elkövetett tavalyi merényleteket is.
Forrás: RTL Klub Online
fidesz.hu