Folytatódik a román vasutassztrájk
Folytatódik Romániában a mozdonyvezetők és a vasúti kommunikációs személyzet, illetve a karbantartók tegnap reggel kezdett országos sztrájkja.
Dátum: 2004-03-16 09:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=21161
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:42:09.795125, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A sztrájkszabályok értelmében a Román Vasutak 3400 személy- és teherjáratának csak egyharmada közlekedik a sztrájk idején. A felfüggesztett járatokról a vasútállomásokon értesülhet az utazóközönség. A nemzetközi vonatokat beengedik az országba, bár a menetrend felborulása miatt késésre lehet számítani.
A WestelPress értesülései szerint közlekednek a Dacia, a Bega, az Ister, a Pannónia és a Karpathy nemzetközi vonatok, ám a Koronával ma reggel sem kelhettek útra az Erdélybe utazni vágyók. A közlekedő vonatok is késhetnek, így az indulási és érkezési időpontról ajánlatos a tudakozónál érdeklődni.
A vasúti társaság közigazgatósága beperelte a szakszervezetet a Legfelsőbb Semmítőszéken és Bíróságon. Ezek döntésétől függ, folytatják-e vagy felfüggesztik a sztrájkot. Amennyiben a munkáltatók hajlandóak tárgyalóasztalhoz ülni, a megbeszélések eredményétől függően is újra munkához látnak a mozdonyvezetők és a karbantartók, valamint a vasúti kommunikációs személyzet.
Forrás: WestelPress, mno.hu
fidesz.hu