Libanonba érkezett Mádl Ferenc
A libanoni-magyar kapcsolatok fejlesztésének előmozdítása érdekében kedden délelőtt hivatalos látogatásra Libanonba érkezett Mádl Ferenc köztársasági elnök.
Dátum: 2004-03-16 11:09:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=21163
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:42:10.380272, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Mádl Ferenc libanoni látogatásának célja, hogy élénkítse és még szorosabbra fonja a két ország közötti kapcsolatokat.
A térségben ez az első ország, ahol Mádl Ferenc látogatást tesz, hangsúlyozva, hogy Magyarország az uniós csatlakozása küszöbén továbbra is fontosnak tartja a távolabbi országokkal való politikai, gazdasági és kulturális kapcsolattartást.
Az elnöki látogatás az első a két ország kapcsolatainak történetében, korábban csak államtitkárok és miniszterek jártak Libanonban. Az államfőt elkísérte Gaál Gyula, a gazdasági minisztérium politikai államtitkára, valamint Hajdu András, a külügyminisztérium közigazgatási államtitkára is.
A magyar delegációt a repülőtéren ünnepélyes katonai tiszteletadással Emile Lahud köztársasági elnök fogadta.
Mádl Ferenc Mahmud Hammud védelmi miniszter és Karam Karam államminiszter kíséretében kora délután megkoszorúzta az ismeretlen katona emlékművét.
Mádl Ferenc kedden délután és este tárgyalásokat folytat Rafik Hariri miniszterelnökkel és Nabih Berrivel, a parlament elnökével, valamint Emile Lahud köztársasági elnökkel is.
A magyar államfő szerdán látogatást tesz a Parlamentben, majd előadást tart a Szent József Egyetemen. Az előadásra meghívást kaptak a NATO, az EBESZ, valamint az Európai Unióba újonnan belépő kilenc többi ország nagykövetei is.
Ugyancsak szerdán Mádl Dalma, az államfő felesége megnyitja a halasi csipkét bemutató kiállítást, amelyet a március 21-ig tartó XI. al-Busztán fesztivál keretében rendeznek. A február 18-a óta tartó nemzetközi zenei és művészeti fesztiválnak Magyarország a díszvendége.
Mádl Dalma asszony különprogram keretében kedden látogatást tesz egy idősek otthonában, valamint az Iszlám Árvaházban.
A köztársasági elnököt üzleti delegáció kíséri az összesen ötnapos libanoni és ciprusi útra a gazdasági kapcsolatok fejlesztése érdekében. Egyebek között villamossági, optikai és tejtermékeket forgalmazó cégek képviselői érkeztek a küldöttséggel.
A Mádl Ferenc vezette küldöttség csütörtökön utazik Ciprusra, ahol Taszosz Papadopulosz köztársasági elnökkel és más ciprusi politikusokkal folytat megbeszéléseket, valamint találkozik az ott élő magyarokkal és meglátogatja a ciprusi ENSZ erőknél szolgáló magyar katonákat.
MTI - fidesz.hu