Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Jön a 13. havi telefonszámla: telefonadót vezet be a kormány

Felszólítom az informatikai minisztert, hogy határozottan lépjen fel a telefonadó bevezetése ellen, mert az súlyosan csorbítani fogja a versenyt a távközlési szektorban. Az új adó bevezetésével a kormány a kis- és középvállalkozókat, valamint a kényszervállalkozókat sarcolja meg - jelentette ki Rogán Antal, az informatikai bizottság elnöke keddi sajtótájékoztatóján.


Dátum: 2004-03-16 12:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=21167
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:42:11.627342, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Telefonadót vezet be a kormány mégpedig úgy, hogy a vállalkozásoknak minden telefonszám után fizetniük kell, vagy 3000 forintos átalányt, vagy a telefonköltségként kifizetett összeg ötven százalékát - mondta Rogán Antal, majd hozzátette: a jogharmonizációs célú módosításra irányuló előterjesztésben szereplő telefonadó bevezetésével a kormány újabb adókat vet ki, megsarcolva a magyarországi kis- és középvállalkozásokat.

Jön a 13. havi telefonszámla?

Rogán Antal indokolatlan és súlyos sarcnak nevezte a Medgyessy-kormány törekvését.

Elmondta: a kormányzati intézmények által elkészített számításból, amellyel a Pénzügyminisztérium kalkulál, az derül ki, hogy Magyarországon a bevezetendő adó 450 ezer vállalkozást érintene, a költségvetés számára pedig 55,6 milliárd többletbevételt hozna.

A költségvetési intézmények körében a telefonadó bevezetése érintené az óvodákat és az iskolákat is, csupán a Belügyminisztérium megfelelő szervei képeznének kivételt.

A telefonadó alapja nem csak a használati, hanem az előfizetési díj is - hangzott el a sajtótájékoztatón. A politikus felhívta a figyelmet: indokolatlan, hogy annak is fizetni kell majd a telefonadót, aki egyáltalán nem használja a készülékét, sem magán, sem üzleti célú hívást nem bonyolít róla.

A telefonadó előfizetői viszonylatban mintegy 700 ezer üzleti vezetékes telefont, több mint 200 ezer üzleti mobilt, valamint az intézményi szférában 150 ezer vezetékes, 60 ezer mobiltelefon előfizetőt érint.

Az informatikai bizottság elnöke rámutatott: a telefonadó bevezetését csak költségvetési szempontok indokolhatják, az Európai Unióban ilyen típusú előírás, főleg ilyen nagyságrendben sehol nem szerepel. A telefonadó ilyen mértékű bevezetése gyakorlatilag azt jelenti, hogy a kormány bevezeti a 13. havi telefonszámlát.

36 ezer forint többletkiadás kis- és középvállalkozóknak

Egy kis- és középvállalkozónak Magyarországon havonta átlagosan 40 ezer forint nagyságrendű a telefonszámlája, azaz a telefonadó kifizetése után évente újabb 36 ezer forint kifizetésére lesz kötelezett - tette hozzá a politikus.

A magyarországi vezetékes telefonágazatban az 56 milliárd forintos bevételből a vezetékes üzleti telefonokat érintené 30 milliárd, a mobil üzleti előfizetéseket 26 milliárd, az intézményi mobil és vezetékes előfizetéseket további 8 milliárd forint.

A telefonadó ilyen formában történő bevezetése súlyosan csorbítaná a hírközlési versenyt és nagy valószínűséggel tönkretenné a magyarországi vezetékes telefonszolgáltatókat, illetve nehéz helyzetbe hozná őket - mondta Rogán Antal.

Az új adó bevezetésével a kormány a kis- és középvállalkozókat, valamint a kényszervállalkozókat sarcolja meg. A Fidesz ellene van a telefonadó ilyen formában történő bevezetésének - jelentette ki a politikus.

- Az, hogy a Pénzügyminisztérium ilyen telefonadót bevezet a Draskovics-csomag ismeretében nem meglepő, de kíváncsiak vagyunk az SZDSZ véleményére is - mondta az informatikai bizottság elnöke, majd hozzátette: felszólítom az informatikai minisztert, hogy határozottan lépjen fel a telefonadó bevezetése ellen, mert az súlyosan csorbítani fogja a versenyt a távközlési szektorban.

Végre színt vallhatna az SZDSZ is

Rogán Antal felszólította az SZDSZ frakciót is, hogy végre valljon színt, mert az az SZDSZ, amely adócsökkentést hirdet, az nem szavazhatja meg a vállalkozások számára közel 50 milliárd forintot jelentő többletteher bevezetését.

***

Állami kegyelemdöfés a vezetékes telefonszolgáltatóknak

Rogán Antal "Vállalkozásbarát adópolitika - avagy állami kegyelemdöfés a vezetékes telefonszolgáltatóknak" címmel kedden interpellációt intézet Draskovics Tibor pénzügyminiszterhez.

Az informartikai bizottság elnöke elmondta: a Draskovics-csomag megszorító intézkedései keretében a kormány hétről hétre újabb és újabb, az emberek pénztárcáját érintő képtelen ötletekkel áll elő.

A telefon magánhasználat általány-adózásról szóló passzussal kapcsolatban kifejtette, hogy eszerint a Pénzügyminisztérium minden költségelszámolás-köteles vállalkozás által előfizetett vezetékes és mobiltelefon készülékre havi 3000 forintos általánydíjas adót vetne ki, mondván, azon folynak magánbeszélgetések is. Tételes híváslistával igazolható, hogy ha valaki nem folytat magáncélú telefonhívást, de ki merné azt kockáztatni, hogy vészhelyzet esetén megeresztett magáncélú hívással maga után vonja az adóellenőri büntetést.

-Ön nem alternívákat kínált, nem emberi megoldásokat keresett, csak az adóterheket akarta növelni - mondta Rogán Antal.

- A kormány vállalkozásbarát politikájának jegyében miért volt szükség a telefonadóra? Kinek jó ez? Ön szerint vezet-e majd híváslistát a hivatali telefonján lebonyolított magán célú telefonjairól, vagy megelégszik azzal, hogy Önre nem vonatkozik a törvény, mert Ön - a pórul járt magyar vállalkozókkal szemben - költségvetési intézménynél dolgozik? - kérdezte a politikus.

Veres János politikai államtitkár azt mondta: akkor kell erről beszélni, ha a parlament elé kerül az előterjesztés.

Rogán Antal nem fogadta el az államtitkár válaszát rámutatva: a válaszadónak illene érvelni még akkor is, ha nem ésszerű a bevezetendő adó, de bizonyára ezt azért nem teszi meg, mert nincsenek érvei.

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek