Medgyessy sumákol
Medgyessy Péter szívesen hivatkozik a népre, érintkezni viszont már annál kevésbé szeret vele. Márciusi nemzeti ünnepünkön beszédét például csupán azért nem óhajtotta az ország háza előtt elmondani, mert nem volt "megfelelő" a környezet. Medgyessy Péter ma is sumákolt: a nép képviseletének házában Áder János hozzá címzett napirend előtti felszólalását követően kormánya egyik államtitkárának passzolta tovább a válaszadás lehetőségét. Minő véletlen: a Fidesz frakcióvezetője arra volt kíváncsi, hogy a kormányfő ígéretei teljesítését miért sumákolja el rendre.
Dátum: 2004-03-16 14:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=21170
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:42:12.608970, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A sajtó hétvégi tudósításaiból megtudhattuk, hogy a szocialisták egyre otthonosabban mozognak az indián kultúra világában. Hol elszívják a csatabárdot, hol kiássák a békepipát, hol sebtiben privatizálják mind a kettőt. Mi több újabban mintha már Medgyessy Péter a Nagy Manitou szellemét szeretné megidézni. Nyilván ezért mondta a szocialisták kongresszusi Wigwamjába betérve, hogy az inkák kincsét ma az Európai Unió strukturális alapjainak hívják. Mi tagadás, ezzel ő lett Magyarország legelső piros Ferrariban száguldó inka miniszterelnöke, és - ha így folytatja - nem is lesz nála sem inkább, sem leginkább. Javaslom azonban, hogy a Nagy Manitou szellemének megidézése helyett irányítsuk figyelmünket a magyar emberek gondjaira. Inkább.
Tisztelt Ház! Sokat hallunk manapság az összefogásról. A párbeszéd őszinteségére némi árnyékot vet, hogy ezt olyan emberek mondják, akik kormányra kerülve összefogás helyett leginkább csak összefogdosni szeretnék politikai ellenfeleiket. Én azonban most mégsem erről szeretnék beszélni, hanem a valódi összefogás fontosságáról.
Miniszterelnök Úr! Én örülök, hogy Ön itt van, miszerint most választ adhat arra a múlt héten feltett kérdésre is, hogy mit jelent az, ha Ön azt mondja, hogy nem lesz gázáremelés.
Miniszterelnök Úr! Ön a hétvégén azt mondta, sokszor elütötték a kinyújtott kezünk, de ez önt nem tántorítja el attól, hogy tovább menjen a saját maga által kijelölt úton. a Fidesz-frakció nevében szeretnék az összefogás kiteljesítéshez segítséget nyújtani.
Miniszterelnök úr! Ön két évvel ezelőtt kezet nyújtott a bérből és fizetésből élőknek. Választási programjában, a kormányprogramban, majd egy négypárti megállapodás keretében is, Ön elkötelezte magát a magyarországi bérek európai uniós felzárkóztatása mellett. A bérből és fizetésből élők szívesen kezet fognának Önnel. Ehelyett azonban Veres János politikai államtitkár öklébe szaladnak, aki erre az évre a legjobb esetben is egyszázalékos reálbér-növekedést lát megvalósíthatónak.
Miniszterelnök Úr! Tavaly ön összefogást ígért a bérből és fizetésből élőknek akkor is, amikor javasolta a 38 órás munkahét bevezetését. A munkavállalók szívesen összefognának Önnel, ha Ön időközben a kinyújtott kezét nem húzta volna vissza. Tudjuk, hogy a munkaügyi minisztériumban még az előkészítő munkák sem kezdődtek el.
Miniszterelnök Úr! Ön összefogást ígért a munkavállalóknak. Emlékezzünk csak! Négyszázezer új munkahelyet, folyamatos érdekegyeztetést a szakszervezetekkel - és ahogy az imént mondtam - uniós bérfelzárkóztatást. Harmincöt szakszervezettel erről Ön együttműködési megállapodást is aláírt. A munkavállalók várják, hogy újra belecsaphassnak az Ön kinyújtott kezébe, szeretnék egy férfias kézfogással az Ön tudomására hozni, hogy ők, mármint a munkavállalók komolyan veszik az Ön, mármint a miniszterelnök ígéreteit. Egyelőre azonban kézfogás helyett csak a levegőt markolásszák.
Miniszterelnök Úr! Az ápolási és egészségügyi dolgozók is szeretnék az Ön kezét, hogy nyomatékosítsák az összefogást. Az összefogást, miszerint a kormány megalakulását követően azonnal, ismétlem: azonnal, egyévi teljes keresetüknek megfelelő hűségjutalmat kapnának azok, akik legalább négy éven át töltötték be munkakörüket. Nem az egészségügyi dolgozók hibája, hogy ők sem találják Medgyessy Péter korábban kinyújtott kezét.
Miniszterelök Úr! A szekszárdi híd tavalyi avatásán Ön azt mondta, szükség van arra is, hogy minden család óvodáskorú gyermeke térítésmentesen kapjon ebédet az óvodában.
A bejelentést a szocialista frakció közleményben üdvözölte, majd később a szövegben szereplő "minden gyermek" kitételt "minden rászoruló" gyermek megfogalmazásra pontosították. Nyelvbotlásnak tulajdonítható a félreértés, mondta akkor Ön, Miniszterelnök Úr!
Miniszterelnök Úr! Kérem, nyugtassa meg a magyar munkavállalókat, hogy az Ön összefogásra vonatkozó ígéretei nem csupán nyelvbotlásnak tekinthetők. Köszönöm figyelmüket.
fidesz.hu