Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Vaszy Viktorra emlékeznek halálának negyedszázados évfordulóján Szegeden

Emléknapot tartanak Vaszy Viktor halálának 25. évfordulója alkalmából kedden Szegeden. A neves karmester, zeneszerző és színházigazgató munkássága előtt tisztelgő ünnepségsorozat programját tér- és szoboravatás és gálahangverseny is gazdagította.


Dátum: 2004-03-16 14:33:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=21172
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:42:13.183619, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Szeged városa és Vaszy Viktor akkor, ott egymás számára voltak teremtve" - hangsúlyozta Kozma József alpolgármester az ünnepi megnyitón.

"Szeged kiteljesedett Vaszy Viktor munkásságával és Vaszy Viktor élete és műve teljes lett azzal, hogy Szegeden alkotott" - fogalmazott az alpolgármester.

Neve fémjelezte az általa is irányított színházat, a Szegedi Szimfonikus Zenekart, s egy kórust, amelyet létrehozott, s amely ma a nevét viseli - sorolta Kozma József.

Az önkormányzat által rendezett emléknap délután a Dóm téri Nemzeti Pantheonban folytatódik, ahol felavatják a jeles karmester szobrát, Fritz Mihály szegedi szobrászművész alkotását.

Vaszy Viktor értékes kottagyűjteményét ünnepélyes keretek között adják át ugyancsak délután a helyi Somogyi-könyvtárnak az örökösök, a látogatók számára pedig kiállítás nyílik a karmester kézirataiból, kottáiból.

Vaszy Viktorról nevezik el a Szegedi Nemzeti Színház és Szabadtéri Játékok, valamint a belvárosi mozi közötti hangulatos kis teret. Téravató gondolatait este 6 órakor mondja el Székhelyi József, a színház főigazgatója.

Az ünnepi gálahangverseny egy órával később kezdődik a színházban. Az operaesten a magyar énekes élgárda képviselői adnak elő részleteket azokból a művekből, amelyeket a karmester a legjobban szeretett.

Az emléknapot Gregor József Kossuth-díjas operaénekes, Szeged díszpolgára koordinálta.

Vaszy Viktor 1903. július 25-én Budapesten született. 1919-ben még középiskolásként lett a Zeneakadémia hallgatója, zeneszerzést Kodály Zoltántól tanult.

A Budapesti Hangversenyzenekar vezető karmesterének 1936-ban hívták meg, több olyan hangversenyt is vezényelt, amelyen Bartók Béla zongorázott.

A kolozsvári opera zeneigazgatójává 1941-ben nevezték ki, ahonnan három év múlva visszatért Budapestre, majd egy évvel később, 1945-ben Szegeden rábízták az operatársulat újjáalakítását.

Amikor 1949-ben az operatagozatot megszüntették, Vaszy Viktor ismét a fővárosba ment, s csak nyolc évvel később tért vissza a Tisza-parti városba, ahol színházigazgató és főzeneigazgató lett. Nyugdíjba vonulása után is tovább dolgozott.

Vaszy Viktort 25 évvel ezelőtt március 12-én munka közben, a Falstaff próbáján érte a halál.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek