8000 helyett 731 bérlakás épült
Medgyessy Péter "Egyetértésben a nemzettel" című választási programjában 25.000 állami támogatással készülő bérlakás megépítésére tett ígéretet, és úttörő becsületszavát adta, hogy 2006-ra minden igénylő bérlakáshoz juthat. Lamperth Mónika azt ígérte, hogy a kormány kétszeresére növeli a költségvetési forrásból támogatott bérlakásépítések számát, és a jelenlegi kormányzati ciklusban évente 8000 bérlakás fog megépülni. A tények azonban más mutatnak - mondta keddi interpellációjában Mádi László.
Dátum: 2004-03-16 15:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=21179
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:42:15.313710, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Mint mondta, 2002-ben a bérlakásépítési programra még 20 milliárd jutott, és joggal várhattuk azt, hogy 2003-ban Lamperth Mónika ígéretének megfelelően 40 milliárdot fordítson a költségvetés a bérlakásépítésre. A valóságban azonban mindössze 10 milliárd jutott erre a célra, és a 8000 bérlakás helyett csupán 731 épült meg - mondta Mádi László. Vagyis, ha a szocialisták azt ígérik, hogy kétszeresére növelik a bérlakásépítési program költségvetési támogatását, akkor a felére csökkentik azt; amikor a szocialisták 8000 új bérlakást vízionálnak, akkor ennek alig egytizedét építik meg - mondta a képviselő.
Miután a bérlakás fejlesztésre szánt források összeg 2003-ban a felére apadt, joggal várta a közvélemény, hogy 2004-ben ezt a kormány orvosolni fogja. Ehelyett azonban Draskovics Tibor arra tett javaslatot, hogy a takarékossági csomag keretein belül a 10 milliárdos támogatásból összesen 5,3 milliárdot vonjon el a tárca. A kérdés már csak az, hogy hány bérlakás fog megépülni az idei évben a belügyminiszter által ígért 8000 helyett - mondta a képviselő. Mádi László arra is választ várt, hogy igaz-e, hogy a bérlakásépítési program és a panelprogram költségvetési támogatásának felét, az ózdi martinsalakos ház programnak pedig az egyharmadát elvonták.
Lamperth Mónika elmondta, hogy a kormány bérlakásépítési programja tovább folyik, és részletezte a kormány intézkedéseit. A miniszter nem tudta pontosan megmondani, hogy 2004-ben hány bérlakás fog megépülni
fidesz.hu